Nagy László nem tagja a szűkített keretnek

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.10.25. 11:24
null
Nagy László a szűkített keretnek már nem tagja (Fotó: Czagány Balázs)
Címkék
Nagy László, a Barcelona átlövője továbbra sem szerepel a magyar férfi kézilabda-válogatottban, amely csütörtökön és vasárnap Európa-bajnoki selejtezőt vív, noha a bosnyákok, illetve az észtek elleni mérkőzésre Mocsai Lajos szövetségi kapitány meghívót küldött a légiósnak.

Sinka László, a magyar szövetség elnöke az MTI-nek hétfőn elmondta: nem különböző csatornákon érkező üzeneteket kívánnak kapni Nagytól.

„Körülbelül egy éve beszéltünk, és elmondtuk neki, hogy a szövetség miben tud neki segíteni. Azóta semmi sem változott, és kétezer-kilenc júniusa óta nem játszott a válogatottban sem" – fogalmazott Sinka.

Meg nem erősített sajtóértesülések szerint Nagy a válogatott játékosok nagyobb anyagi megbecsülését szeretné elérni, ugyanakkor hívja őt a spanyol szövetség is, hogy legyen ott válogatott. A világklasszis átlövő többek között akkor tudna a 2012-es londoni olimpián spanyolként szerepelni, ha három éven át nem játszik a magyar csapatban.

Mocsai Lajos a távirati irodának elmondta: ő szakmailag indokoltnak tartja Nagy László meghívását, ám a játékosnak magának kell döntenie, hogy tudja-e vállalni a szereplést vagy sem.

 

A VÁLOGATOTT SZŰKÍTETT KERETE 
Kapusok: Fazekas Nándor (MKB Veszprém), Liszkai Szilveszter (MKB Veszprém), Mikler Roland (Pick Szeged)
Jobbszélsők: Gulyás Péter (MKB Veszprém), Iváncsik Tamás (MKB Veszprém)
Jobbátlövők: Laluska Balázs (MKB Veszprém), Mocsai Tamás (SG Flensburg), Rédei István (Arrate)
Irányítók: Császár Gábor (MKB Veszprém), Lékai Máté (Pick Szeged), Nagy Kornél (MKB Veszprém)
Beállók: Gál Gyula (HC Croatia Zagreb), Schuch Timuzsin (HCM Constanta), Zubai Szabolcs (Pick Szeged)
Balátlövők: Ilyés Ferenc (TBV Lemgo), Katzirz Dávid (Pick Szeged)
Balszélsők: Halász Máté (Tatabánya Carbonex), Iváncsik Gergő (MKB Veszprém)

 

AZ EB-SELEJTEZŐ PROGRAMJA 
1. forduló (csütörtök, 18.00): Magyarország–Bosznia-Hercegovina, Szombathely
2. forduló (vasárnap, 16.45): Észtország–Magyarország, Pölva
3. forduló (2011. március 9/10.): Macedónia–Magyarország
4. forduló (2011. március 12/13.): Magyarország–Macedónia
5. forduló (2011. június 8/9.): Bosznia-Hercegovina–Magyarország
6. forduló (2011. június 11/12.): Magyarország–Észtország
Legfrissebb hírek

Dambrauskasék kétszeri előnyről kaptak ki otthon az El-selejtezőben, Alisson kiütötte a finneket

Európa-liga
23 perce

Bognár György: Nagyon erős az ellenfél, de kint is futballmérkőzés lesz

Európa-liga
27 perce

Haraszti Zsolt: Nem lepett meg minket a CFR

Európa-liga
30 perce

Kézi: kikapott a csehektől a magyar leányválogatott az U19-es Eb-n

Utánpótlássport
43 perce

Röplabda: vereséggel zárta a magyar válogatott az U16-os leány Eb-t

Utánpótlássport
59 perce

Felkészülés: gól nélküli döntetlent ért el a DAC ukrán ellenfelével szemben

Minden más foci
1 órája

Gól nélküli döntetlent játszott a Paks a Kolozsvárral az Európa-liga-selejtezőn

Európa-liga
1 órája

Negyeddöntőbe jutott a magyar férfiválogatott a strandkézilabda Eb-n

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik