Bizonytalan Ivano Balic Eb-szereplése

HEKA LÁSZLÓHEKA LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2009.12.30. 14:28
Címkék
Ivano Balic, a világ egyik legjobb férfi kézilabdázója a Vecernji list nevű horvát lap karácsonyi számában válaszolt néhány kérdésre. A legfontosabbra, hogy a hátfájása akadályozza-e az Eb-n való szereplésben, optimistán nyilatkozott, de a CO Zagreb főnöke, Zoran Gobac szerint a 30 éves irányító fellépése mégis bizonytalan. Balic játszani akar az Európa-bajnokságon, ám a végső szót az orvosi konzílium mondja ki.
Még nem biztos, hogy Ivano Balic (balra) az Eb-n összecsaphat Nikola Karabaticcsal (Fotó: Action Images)
Még nem biztos, hogy Ivano Balic (balra) az Eb-n összecsaphat Nikola Karabaticcsal (Fotó: Action Images)

„Ez az év emlékezetes marad, mivel egy nagyon komoly hátsérülésből épültem fel. Sokan azt mondták, hogy már nem fogok játszani és a pályafutásom végére érkeztem. Sőt voltak, akik azt sem zárták ki, hogy többé nem tudok normálisan járni sem. Szerencsére visszatértem a pályára, és bár az évad első felében kerestem a régi formámat, ősszel már minden rendben volt. Az eredményekkel is elégedett vagyok. A vébén ezüstérmet nyertünk, a Bajnokok Ligájában a nyolc közé jutottunk. Ha a negyeddöntőben nem a Kiel ellen kellett volna játszanunk, akkor biztosan a négy közé kerülünk… Ami a világbajnokságot illeti, tudom, hogy a döntőben kissé furcsán viselkedtem. Akkor a pályán úgy éreztem-éreztük, hogy a játékvezetők az ellenfél javára fújnak, ezért nem akartam átvenni az ezüstérmet. Dühös voltam mindenkire körülöttem, mert minden vereséget nehezen viselek. Ma viszont másképpen látom a dolgokat és a finálét is. A franciák jobbak voltak” – ismerte el a CO Zagreb legjobban fizetett kézilabdázója.

Balic éremesélyesnek tartja a horvát válogatottat az ausztriai Eb-n, még úgy is, hogy Lino Cervar kapitány jelentősen megfiatalította a nemzeti csapatot.

„Franciaország és Spanyolország a legnagyobb rivális. Főként a spanyolok lesznek veszélyesek, mert honosították Sterbik Árpádot, aki kapusként minden meccsen akkora előnyt jelenthet nekik, mint például Thierry Omeyer a franciáknak.”

Balic két fiatal horvát kézilabdázóról is szót ejtett: „Nagyon örülök, hogy Domagoj Duvnjak máris ilyen jól beilleszkedett Hamburgban. Csodálatos játékos, de a csapatunkban van még egy óriási tehetség, Marino Maric. Ez a fiú néhány év múlva a világ legjobb beállósa lesz. Én nagyon ritkán tévedek ilyen dolgokban.”

Legfrissebb hírek

NBA: hat meccset rendeznek Európában a következő három évben

Amerikai sportok
27 perce

Nagy változás a Győri ETO-nál, távozik a sportvezető

Kézilabda
51 perce

Januárban még a távozás szélén állt, most hosszabbít a Barca-hátvéd – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
54 perce

A Ferencváros dolgozik Lisztes kölcsönvételén – sajtóhír

Labdarúgó NB I
56 perce

Isak a Real Sociedadnál várja a fejleményéket az átigazolásról

Angol labdarúgás
59 perce

Lesz nyomás a Mariboron, és ezt kihasználhatja a Paks

Európa-konferencialiga
1 órája

Jövőre május elején látogat a Superbike-vb mezőnye a Balaton Parkba

Egyéb autó-motor
1 órája

A sérült Megyeri Balázs az Instagramon üzent a szurkolóknak

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik