Zácsik a Viborgnak is hasznot hozhat

HEKA LÁSZLÓHEKA LÁSZLÓ
2009.09.17. 17:35
null
Zácsik Szandra (jobbra) megérkezett Ljubljanába, így az egyik átlövő Dániába távozhat (fotó: Czagány Balázs)
Címkék
Deja Ivanovic-Doler, a Krim Ljubljana női kézilabdacsapatának igazgatónője megerősítette, hogy Zácsik Szandra szerdán megérkezett, s ezután változik a keret.

A BL-győztes dán Viborg a szlovén bajnokhoz fordult, és a két szerb légiósa iránt érdeklődött. A dánoknál megsérült Kristine Lunde (térdsérülés), a legjobb átlövőjük, és mivel kiesésével másfél hónappal a BL rajtja előtt védekezésben és támadásban egyaránt jelentősen legyengült a címvédő, a szlovénok segítségét kérte. Valószínűleg más klubokkal is tárgyalnak, de a szlovénok minden bizonnyal az egyik szerb légiósukat elengedik.

„A Viborg igazgatója Peter Cassöe azzal a kéréssel fordult hozzánk, hogy engedjük át nekik az egyik átlövőnket, mivel Zácsik érkezésével igen széles kínálatunk van ezen a pozíción. Nevekről azonban nem beszéltünk. Még nem hoztuk meg a végleges döntést, kivárunk néhány napig, de lehet, hogy eleget teszünk a kérésnek” – mondta Deja Ivanovic.

A szerb sajtó úgy tudja, hogy a dánok konkrétan megnevezték az általuk kívánt játékosokat, méghozzá a két szerb válogatottat, Szanja Damjanovicsot és Andrea Lekicset. A szerb források szerint a dánok igen kecsegtető ajánlatot tettek, amely iránt a szlovénok nem lehetnek közömbösek. Állítólag Damjanovics átigazolása (kölcsönbe adása) nagyon reális, viszont Lekics a Krim legjobb játékosa, őt nem szeretnék átengedni.

Ezt megerősítette Deja Ivanovic-Doler igazgatónő is:

„Vannak játékosok, akiktől nem akarunk megválni, és Lekics ezek egyike. Rá épül a játékunk, nélküle nehezen tudnánk megvalósítani céljainkat. Mi a Viborggal nem beszéltünk konkrét nevekről, csak arról a lehetőségről, hogy egyes játékosainkat kölcsönadjuk, valamint arról, hogy milyen feltételek alapján tennénk ezt meg.”

A szlovén sajtó szerint a klub illetékesei előbb megvárják, hogy Zácsik játékára mennyire támaszkodhatnak. Mivel a FTC-ből érkezett játékos érkezésével a Krim kispadján túl sok az átlövő, a klub egyes játékosait kölcsönadja (Ivanovic csak erről a lehetőségről beszél, a szerb sajtó pedig átigazolásról).

„Nem tudtunk megállapodni a Ferencváros vezetőivel a játékos visszavásárlásáról, így Zácsiknak nem maradt más, mint felhívni bennünket, és megkérdezni, mikor jelenjen meg az edzésen. A szomszédos országok elitcsapatait felvonultató regionális bajnokságban a hétvégi Podravka Koprivnica elleni meccsen még nem játszhat Zácsik, mert előbb meg kell szerezni az ehhez szükséges okmányokat, emellett pedig meg kell győződnünk, hogy pillanatnyilag mennyire fölkészült” – mondta Ivanovic.

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
1 órája

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
1 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
1 órája

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
1 órája

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
1 órája

Svájc simán nyert Észak-Macedóniában; nem láthattunk gólt a szlovén–skót meccsen

Minden más foci
1 órája