Női kézilabda: Zácsik Szandra sorsa szeptember 11-ig dől el

HEKA LÁSZLÓHEKA LÁSZLÓ
2009.09.09. 00:06
Címkék
A Krim Mercator a héten ünnepelte fennállásának 25. születésnapját, de a Ljubljanában tartott hagyományos Vinko Kandija-tornán nem volt sikeres, hiszen a győztes Buducsnoszt Podgorica és a döntős Oltchim Valcea, valamint a Hypo NÖ mögött utolsóként végzett a házigazda. Marta Bon csapata azonban tele van újoncokkal és fiatal játékosokkal, ezért még egy kis időre szükség lesz, hogy a lányok jobban megismerjék egymást.

A klub illetékesei kedden hírül adták, hogy tárgyaltak a Ferencváros vezetőivel Zácsik Szandra ügyében. A Krim Mercator részéről hangoztatják, hogy Zácsik a következő két évben az ő játékosuk, de mivel a FTC BL-selejtezőben szerepel és a magyar klub jövője sokban függ az idei szerepléstől, ezért a zöld-fehéreknek (is9 nagy szükségük van a fiatal tehetség játékára.

A budapestiek ezért mindenáron szeretnék, hogy Zácsik náluk maradjon. A Krim Mercator hivatalos honlapján olvasható hírből kiderül, hogy a szlovén bajnok a magyar egyesület vezetőinek a hét végéig (szeptember 11-ig) hagyott gondolkodási időt arra, elfogadják-e az feltételeit.

Ekkor véglegessé válik, hogy Zácsik melyik csapatban folytatja a pályafutását. Úgy tűnik, a ljubljanaiak nem igazán számítanak a magyar kézilabdázóra, viszont a követeléseikről nem hajlandóak lemondani.

Legfrissebb hírek

„Tudom, hol a helyem” – a 18 éves Lukácsi Gábor is a kosárlabda-válogatottal készül

Kosárlabda
8 perce

Ronaldinho is beszáll?! A fennmaradásért harcol a francia kosárbajnok

Kosárlabda
13 perce

Honfitársa pótolja Cucurellát a Chelsea-nél; az Inter ajánlatott tett a Tottenhamnek – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
26 perce

Madridból erősített világbajnok védővel a Roma – hivatalos

Olasz labdarúgás
41 perce

Máris kupagyőztes lehet Varga Barnabás és Vitális Milán

Légiósok
58 perce

Strandröplabda Eb: „Arra törekedtek, hogy minimális erőbefektetéssel jussanak túl rajtunk – nem jött össze”

Röplabda
1 órája

Arne Slot elárulta, nem lesz holland szövetségi kapitány

Minden más foci
1 órája

Ronald Araújo stabilabbá teheti a Liverpool FC védelmét – ha egészséges

Angol labdarúgás
1 órája