Férfi kézilabda Eb: Hajdu két pontot vinne az erős csoportból

Vágólapra másolva!
2009.06.24. 21:05
Címkék
Mint arról már beszámoltunk, a magyar férfi kézilabda-válogatott Franciaországgal, Spanyolországgal és Csehországgal került egy csoportba a 2010-es ausztriai kontinenstornán. Hajdu János szerint könnyű mérkőzésekre nem is számíthatott senki.
„Csak jó csapatot lehetett kapni ebből a nagyon erős mezőnyből. A mi águnk az erősebb, a középdöntőbe jó lenne legalább két pontot magunkkal vinni, és ott pedig négy megszerzésére lehet reális esélyünk. Nyilván a franciákkal lesz a legnehezebb dolgunk, de egyben ez a legszebb feladat is. A spanyoloknál a vb-n jobbak voltunk, és a nagyon erős cseheket is le tudjuk győzni. Ha ez összejön, akkor már az álmaink megvalósulásának közelébe jutunk” – mondta a Nemzeti Sportnak Hajdu, aki mint a szövetség szakmai igazgatója nyilatkozott, hiszen a selejtezők végével lejárt a szerződése.Férfi kézilabda Eb, sorsolás és menetrend.Férfi kézilabda Eb, sorsolás és menetrend.
Legfrissebb hírek

Férfi kézilabda: bosnyák válogatott játékossal erősített az ETO

Kézilabda
42 perce

Vasárnapi sportműsor: NB I és NB II; Liverpool–Manchester City; Super Bowl

Minden más foci
1 órája

Már az első félidőben megnyerte a rangadót az FTC; A City ellen is Szoboszlai Dominik a legjobb biztosíték

E-újság
1 órája

Fürdésre várva – Ballai Attila publicisztikája

Vízilabda
2 órája

Kiegyenesedett a Fradi – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája

Téli olimpia: az Egyesült Államok vezet a műkorcsolyázók csapatversenyében a második nap után

Téli olimpia 2026
2 órája

Milánó–Cortina 2026: egy ország sem nyert két aranyat – infóközpont

Téli olimpia 2026
2 órája

Endricket kiállították, emberhátrányban nyert a Lyon

Francia labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik