Kézilabda: másodosztályba sorolják a Szeged KEK-ellenfelét

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2009.03.05. 18:46
Címkék
A Bundesliga másodosztályába sorolják a következő idényben a csődbe jutott Nordhorn férfi kézilabdacsapatát, a Pick Szeged KEK-negyeddöntős ellenfelét.
A klub ellen megindult a csődeljárás, miután három hete a csapatot üzemeltető cég fizetésképtelenséget jelentett. Több játékostól megváltak, akik maradtak, azok beleegyeztek a fizetéscsökkentésbe, ám így sem sikerült megmenteni a gárdát a kieséstől. A liga ügyvezetője sajnálatosnak tartja a történteket, és jelezte: a Nordhorn messze a lehetőségein túl költekezett. Mivel az Essen is hasonló helyzetbe került, ezért idén más csapatnak nem kell tartania az élvonalbeli búcsútól.Lele Ambrus, a Szeged ügyvezetője az MTI-nek elmondta: így is kemény párharcra számít.„Akik maradtak, mindent kiadnak magukból, hiszen a következő idényben szeretnének jó klubba igazolni. Amelyik együttes a Bundesligában edződik, nem lehet gyenge” – tette hozzá.A KEK-negyeddöntő első mérkőzését március 29-én 17 órakor rendezik Nordhornban, a visszavágót április 4-én vagy 5-én játsszák Szegeden.
Legfrissebb hírek

EHF: magyar játékos is bekerülhet az idény férfi álomcsapatába

Kézilabda
2025.06.18. 15:35

Egy-egy arany- és ezüst-, valamint négy bronzérmet szereztek 5000 méteren kajakosaink és kenusaink

Kajak-kenu
2025.05.18. 16:24

Varga Ádám győzött, Kurucz Leventéék és Kiss Ágnesék is aranyérmet szereztek a szegedi vk-n

Kajak-kenu
2025.05.18. 12:56

Kajak-kenu: orosz versenyzők is indulnak a szegedi vk-versenyen

Kajak-kenu
2025.05.06. 19:32

Nagy iram, szép gólok, igazságos döntetlen Csákváron

Labdarúgó NB II
2025.03.16. 16:57

NB II-es felkészülés: szerb első osztályú csapattal ikszelt a Szeged

Labdarúgó NB II
2025.01.20. 22:04

NB II: két játékossal szerződést bontott a Szeged

Labdarúgó NB II
2025.01.07. 19:36

Rossz szegedi szezonzárás, a Budafok három ponttal távozott a Tisza-partról

Labdarúgó NB II
2024.12.01. 16:50
Ezek is érdekelhetik