Cozma-ügy: előzetes letartóztatásban Sztojka Iván

Vágólapra másolva!
2009.02.14. 13:26
Címkék
Előzetes letartóztatásba helyezte a veszprémi városi bíróság szombaton Sztojka Iván 27 éves enyingi lakost, mert alaposan gyanúsítható a vasárnap hajnalban Veszprémben elkövetett bűncselekményben való részvétellel – tájékoztatta a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-t.
A szombati zárt tárgyalás során meghozott, előzetes letartóztatásba helyezésről szóló döntés indoklásáról, részleteiről a rendőrségi sajtóügyeletes nem nyilatkozott, ám megjegyezte: ezt akkor rendeli el a bíróság, ha az adott bűncselekmény elkövetésével alaposan gyanúsítható az előállított személy, s ha szabadlábon hagyása sértené a nyomozás érdekeit. Az előzetes letartóztatás 30 nap időtartamra szól, leteltekor – ügyészségi indítványra – azt ismét a bíróság hosszabbíthatja meg, ha fennállnak feltételei. A veszprémi Patrióta bárban vasárnap hajnalban egy nagyobb társaság szóváltásba keveredett az MKB Veszprém ott szórakozó kézilabdázóival, majd meggyilkolták Marian Cozmát, a sportklub és a román válogatott kézilabdázóját, két sportoló pedig – a horvát Ivan Pesic kapus és a szerb Zsarko Sesum irányító – életveszélyes, illetve súlyos sérüléseket szenvedett – mondta Beleznay Ágnes. Két gyanúsított személyt – az enyingi Raffael Sándort és a budapesti Németh Győzőt – menekülés közben hétfőn fogta el Ausztriában a rendőrség, kiadatási eljárásuk folyamatban van. Sztojka Iván csütörtökön éjfél előtt néhány perccel családja és ügyvédje kíséretében önként jelentkezett a veszprémi rendőrségen. Drescher Ivor, Sztojka Iván ügyvédje pénteken azt nyilatkozta az MTI-nek, hogy védence nem tagadja, hogy a bűncselekmény helyszínén járt, azt sem, hogy részt vett garázda jellegű cselekményben, azt viszont azt nem ismeri el, hogy az emberölés és a súlyos testi sértés bűntetteknek részese lenne. Vallomása szerint nem is látta, hogy kik követték el – nyilatkozta az ügyvéd.
Legfrissebb hírek

„Máig bennem él, kiskoromban milyen izgatottan vártam a feldíszített karácsonyfát”

Egyéb egyéni
21 perce

A hat labdavesztés miatt kikapott Minnesotában és elbúcsúzott a rájátszástól a Detroit – videók

Amerikai sportok
5 órája

IFFHS: Kovács István a negyedik legjobb játékvezető 2025-ben

Minden más foci
7 órája

17 pontos hátrányból fordított és győzött a Knicks a Cavaliers ellen

Amerikai sportok
10 órája

Afrika-kupa: nem játszhat pénteken a házigazda Marokkó csapatkapitánya

Minden más foci
11 órája

Az év legnézettebb videói: Rasovszky Kristóf elképesztő Európa-bajnoki címe

Egyéb egyéni
12 órája

Vívás: csak öt tust akart adni, végül ezüstérmes lett az ob-n Grósz

Utánpótlássport
13 órája

A túlélés diadala, Rocky és a zombik – szavazzon, melyik dartsjátékosnak van a legjobb bevonulása

Egyéb egyéni
13 órája
Ezek is érdekelhetik