Németh András nyerte meg a magyar edzők csatáját a női BL-ben

Vágólapra másolva!
2008.11.08. 01:17
Címkék
A női kézilabda Bajnokok Ligája második fordulójában a B-csoportban Hypo NÖ–Buducsnoszt Podgorica mérkőzést rendeztek. A magyar edzők – Németh András, illetve Zsiga Gyula – által irányított csapatok csatáját a hazai pályán esélyesebb Hypo nyerte 34–27-re.
Tóth Tímea (középen) ezúttal kétszer volt eredményes akcióból
Fotó: Imago (archív)
Tóth Tímea (középen) ezúttal kétszer volt eredményes akcióból
Tóth Tímea (középen) ezúttal kétszer volt eredményes akcióból
Fotó: Imago (archív)
Tóth Tímea (középen) ezúttal kétszer volt eredményes akcióból

Bár magyar csapat nem lépett pályára a női kézilabda Bajnokok Ligája pénteki játéknapján, számunkra is izgalmas csatára volt kilátás Bécsben, ahol Németh András csapata, a Hypo a montenegrói Buducsnoszt Podgoricát fogadta, ahol Zsiga Gyula ül a kisapdon.

Utóbbi a mérkőzés végéig ott is maradt, előbbit viszont már a 14. percben elküldték onnan a szigorú norvég játékvezetők, miután Németh András egy vitatható eset után reklamált, a piros lapot mutatták fel neki.

Ettől függetlenül a hazai együttes uralta a játékot, a szünetben hat góllal is vezetett, különösen az első félórában öt gólig jutó brazil Nascimento volt elemében, de nem sokkal maradt le tőle az első félidőben négy gólig jutó Tóth Tímea sem.

A második félidőben aztán a Hypo már tízzel is ment, és hiába nyitott hajrát a Podgorica, a hátrányból csak faragni sikerült, a rangadót az osztrák csapat nyerte meg 34–27-re.

A Hypóban – az osztrák klub hivatalos internetes oldalának tájékoztatása szerint – Tóth Tímea hat, Kirsner Erika pedig három gólig jutott, előbbi a hatból négyet hétméteresből ért el. A Buducsnosztban is pályára lépett egy magyar kézilabdázónő, Kindl Gabriella azonban nem dobott gólt a meccsen.

Igazi „derbit” rendeztek pénteken a C-csoportban is, ahol a hazai pályán játszó orosz Lada Togliatti egy góllal legyőzte az Oltchim Valceát, a vendégeknél Szűcs Gabriella négy gólt szerzett. A román együttesben pályára lépett Borbás Rita is, de ő nem talált be az ellenfél kapujába a találkozón.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA

B-CSOPORT, 2. FORDULÓ
Hypo NÖ–Buducsnoszt Podgorica 34–27 (17–11)
C-CSOPORT, 2. FORDULÓ
Lada Togliatti–Oltchim Valcea 34–33 (15–13)

A B-CSOPORT ÁLLÁSA

1. Hypo NÖ (osztrák) 2 2 62–54 4
2. Buducsnoszt Podgorica (montenegrói) 2 1 1 55–60 2
3. FCK Handbold (dán) 1 1 27–28 0
4. Elda Prestigio (spanyol) 1 1 26–28 0

A C-CSOPORT ÁLLÁSA

1. Oltchim Valcea (román) 2 1 1 66–63 2
2. Podravka (horvát) 1 1 30–27 2
3. Lada Togliatti (orosz) 2 1 1 61–63 2
4. Larvik (norvég) 1 1 29–33 0
Legfrissebb hírek

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
2 perce

Fetter Erik: Ezzel az együttműködéssel nagyon közel kerülünk a tűzhöz

Kerékpár
14 perce

Marozsán Wawrinka, Fucsovics Munar ellen kezd Sanghajban

Tenisz
23 perce

Budapest Maraton Fesztivál: világraszóló teljesítményre készül Boronkay Péter és Nagy András

Atlétika
38 perce

Kuttor-Bragmayer Zsanett: A háztömbkerülő viadalokon is el akarok indulni

Egyéb egyéni
42 perce

Heti program: Bajnokok Ligája, Európa-liga, NB I és Formula–1

Minden más foci
42 perce

Magyar érmek a katonai öttusa-világbajnokságon

Egyéb egyéni
1 órája

Amált fotelban emelték trónra – 75 éve született a XX. század magyar kézilabdázónője

Népsport
1 órája
Ezek is érdekelhetik