Kézilabda, női vb: Németország az első elődöntős

Vágólapra másolva!
2007.12.13. 15:19
Címkék
A Franciaországban zajló női kézilabda-világbajnokság első negyeddöntőjében Németország három góllal verte Angolát. A győztes csapat ellenfele a szombati elődöntőben a Norvégia-Koreai Köztársaság összecsapás győztese lesz.
Az esélyeknek megfelelően a német együttes végig kézben tartotta a mérkőzést, de a vb-n jó formát mutató angolaiak, hiába játszottak hátrányban és szaladtak az ellenfél és az eredmény után, csak nem adták fel. A németek játéka hullámzó volt, így ellenfelük, amely védekezésben tudott váltani és meglepőt húzni, a második félidőben meg tudta közelíteni riválisát.A hajrá végül nem várt izgalmakat tartogatott, Angola feljöhetett volna egy gólra is - emberfórban játszottak és a találkozóból is volt még hátra húsz másodperc -, de támadófault miatt kimaradt a lehetőségük és a végén a németeké volt az utolsó szó.Megérdemelt győzelmet aratott a német csapat, de a találkozó végét inkább szívvel, mint fizikummal bíró Angola kis rutinnal még szorosabb csatára késztethette volna az európaiakat.
FRANCIAORSZÁG, NŐI VB, NEGYEDDÖNTŐ:
Németország-Angola 36-33
FRANCIAORSZÁG, NŐI VB, NEGYEDDÖNTŐ:
Németország-Angola 36-33
Legfrissebb hírek

A Napoli harmadszor nyerte meg az Olasz Szuperkupát

Olasz labdarúgás
1 perce

Bolla Bendegúz török védőtársa 2028-ig hosszabbított

Légiósok
39 perce

A DAC még nem adja el Csinger Márkot a Ferencvárosnak

Minden más foci
42 perce

Altorjai Sándor: Felemás, tanulságos és több szempontból biztató évet zárt a magyar torna 2025-ben

Torna
45 perce

MLSZ: elindult a párbeszéd a szövetség és a szurkolók között

Magyar válogatott
50 perce

Államfői kitüntetést kaptak az olasz olimpiai zászlóvivők

Téli sportok
52 perce

Férfi röplabda MK: elődöntős a Kazincbarcika

Röplabda
56 perce

NBA: januárban kezdődik a csapattoborzó az új európai ligába

Kosárlabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik