Tornagyőzelmet ért a hibátlan teljesítmény a Németh-csapatnak

Vágólapra másolva!
2007.10.19. 19:39
A Németh András szövetségi kapitány által irányított magyar női kézilabda-válogatott nyerte a Pannon-kupát, miután Nyíregyházán meggyőző különbséggel, tizenkilenc góllal verte a jövő évi olimpia házigazdáját, a kínai együttest. A torna harmadik helyén Ausztria végzett, miután a két fordulót követően nyeretlenül álló két együttes csatáját nyolc góllal megnyerték Litvánia ellen.

Az előző napoknál nagyobb izgalomra és jó játékra számított a nyíregyházi közönség a Kína elleni mérkőzés előtt, amelyet nyugodtan nevezhetünk döntőnek is, hiszen korábban mind a magyar, mind a kínai csapat legyőzte Ausztriát, illetve Litvániát. A harmadik helyet végül az osztrákok szerezték meg, miután 27-19-re legyőzték a balti állam csapatát.

A magyar csapatból a Litvánia elleni mérkőzéshez hasonlóan kimaradt a kapus Triffa Ágnes, a mezőnyjátékosok közül pedig a debreceni irányító, Orbán Annamária nem került csapatba.

A Kína elleni mérkőzés azért is ígért hasznos felkészülést a világbajnokságra, mert a magyar lányok a franciaországi csoportmérkőzések első fordulójában azokkal a japánokkal játszanak, amelyek a kínaihoz hasonló ázsiai stílust képviselik.

Hamar kiderült aztán, hogy a távol-keleti csapat sincs egy súlycsoportban Németh András lányaival, hiszen tíz perc eltelte után már 9-2-t mutatott az eredményjelző tábla. A védekezés remekül működött, Szűcs Gabriella és Tóth Tímea nagyszerűen blokkolt, ha pedig a falon átlőtték a labdát, akkor Pálinger Kati védett. Támadásban Szamoránsky Piroska vitte a prímet, aki lerohanásból és beállós pozícióból is eredményes volt.

A kínai szövetségi kapitány már tizenkét perc után időkéréssel próbálkozott, de ez sem törte meg a magyar együttes lendületét (14-7), amelyben egyre inkább elkapta a fonalat Mehlmann Ibolya és Görbicz Anita is. A két csapat közötti különbség ugyan már a félidő vége előtt elérte a tíz gólt (18-8), végül azonban „csak” kilencgólos előnnyel tértek pihenőre a hölgyek (20-11).

A második félidőben az előző két mérkőzéshez hasonlóan jöttek az új emberek. Kicsit visszavettek a lendületből lányaink, gyengült a védekezési hatékonyság, így többször voltak eredményesek a kínaiak. Herr Orsi ugyanakkor Pálingerhez hasonlóan tartást adott a csapatnak. Balogh Bea góljával 30-17 lett az állás, és ekkor már biztos volt a győzelem.

Az utolsó tíz percnek már-már gála hangulata volt: a magyar játékosok igyekeztek szép gólokkal meghálálni a nyíregyháziak lelkes szurkolását, a nézők pedig a látványos megoldások és 40-21-es siker mellett már a tornagyőzelmet is ünnepelték.

A magyar csapat mindhárom mérkőzését tíz gól felett nyerte, így száz százalékos teljesítménnyel nyerte a Pannon-kupát. Várjuk a hasonló folytatást a decemberi világbajnokságon!

PANNON-KUPA, 3. FORDULÓ:

MAGYARORSZÁG - KÍNA 40–21 (20–11)
Nyíregyháza, 3000 néző, V: Polagyenko, Csernega (oroszok)
MAGYARORSZÁG: PÁLINGER - BALOGH B. 4, SZAMORÁNSKY P. 5, TÓTH T. 3, GÖRBICZ 6 (4), SZŰCS G. 2, Vérten 1. Csere: HERR O. (kapus), MEHLMANN 5, KIRSNER 3, Kovacsicz 2, Borbás 3, HORNYÁK 2, Ferling, Tomori 1, SZUCSÁNSZKI 3.
KÍNA: Liu Kui-ni - Vang Ming, Jen Mej-csu 3, Vang Sa-sa, LIU JÜN 5, VU VEN-CSÜAN 4, Vu Ja-nan 1. Csere: Huang Hung (kapus), Sen Ping, LIU HSZIAO-MEJ 6 (1), Liu Na 1, Jang Liu, Liu Csin-jen 1.
Az eredmény alakulása: 5. p.: 5–1. 15. p.: 10–3. 23. p.: 16–8. 26. p.: 20–9. 41. p.: 26–15. 47. p.: 30–17. 56. p.: 36–21.
Kiállítások: 12, ill. 4 perc
Hétméteresek: 5/4, ill. 3/1
MESTERMÉRLEG
Németh András: Ezzel a produkcióval maradéktalanul elégedett lehetek, nagyjából ilyen játékot vártam a csapattól.
Kang Jae Won: Olimpiai felkészülésünk fontos állomása volt ez a torna, melyet megérdemelten nyert meg az ezúttal kiválóan játszó magyar válogatott.
Ausztria-Litvánia 27–19

A torna végeredménye:
1. MAGYARORSZÁG 3 3 117–63 6
2. Kína 3 2 1 81–89 4
3. Ausztria 3 1 2 74–92 2
4. Litvánia 3 3 63–91 0

Különdíjasok
Gólkirálynő: Görbicz Anita (21)
A torna legjobb kapusa: Pálinger Katalin
A csaptok legjobbjai: Tóth Tímea (Magyarország), Vu Ven-csüan (Kína), Simona Spiridon (Ausztria), Ruta Latakaité (Litvánia)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik