Kézilabda: magyar-német Debrecenben és Budapesten

MTI MTIMTI MTI
2007.01.03. 14:49
Címkék
A január 19-én kezdődő férfi kézilabda-világbajnokság házigazdája, Németország nemzeti csapata szombaton Debrecenben, vasárnap pedig Budapesten lép pályára a Skaliczki László szövetségi kapitány (képünkön) által irányított magyar válogatott ellen.
Az első összecsapással kapcsolatban tartott szerdai, debreceni sajtótájékoztatón elhangzott, hogy ez lesz az első férfi kézilabdameccs a Főnix-csarnokban.

Kósa Lajos polgármester hangsúlyozta, reméli, minél többen tekintik meg a szombat 18 órakor kezdődő találkozót, és a jegyárakat is igyekeztek így alakítani: a felnőttek 1000, a diákok és a nyugdíjasok 500 forintért tekinthetik meg a magyar-német összecsapást, illetve előtte a magyar B csapat és az algériai gárda párharcát.

Csoportos belépő is váltható, tizennyolc gyermek és két felnőtt kísérő esetén 6000 forintot kell fizetni a jegyekért.

Sinka László, a magyar szövetség főtitkára örömét fejezte ki, hogy a vb- házigazdák válogatottja - nem éppen szokványos módon - ilyen kevés idővel az olimpiai kvalifikáció szempontjából fontos világesemény előtt is hajlandó volt idegenbe utazni a két erőfelmérő kedvéért.

A németországi vb-n a magyar együttes az E-, míg a házigazdák a C-csoportban szerepelnek.

Szavazás

Meddig jut a vb-n a Skaliczki-csapat?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Osztály, vigyázz! – Vincze András publicisztikája

Labdarúgó NB I
5 perce

Odahaza kapott ki a Lens és a Le Havre, iksz a Nice–Le Mans meccsen

Francia labdarúgás
5 perce

Jóban, rosszban – Malonyai Péter jegyzete

Kosárlabda
11 perce

Aubameyang szenzációs, de Luiz Júnior hibái is kellettek a Depor győzelméhez

Spanyol labdarúgás
21 perce

US Open: a top 10-ben kiemelt Fritz kétszettes előnyről kapott ki; kiesett a Roland Garros-döntős is

Tenisz
25 perce

Tóth Barna meze a kívánságlistán, Dzsudzsák és a kezdőrúgó – galéria

Labdarúgó NB I
29 perce

Tényleg bajnokesélyesek a fővárosiak? A hajrában két gólt szerezve verte meg az Atalantát Gasperini Romája

Olasz labdarúgás
47 perce

Rajindra Campbell 23 méter felett súlylökésben, Masai Russell megingathatatlan!

Atlétika
57 perce