Kézilabda, férfi BL: négy spanyol csapat a nyolcaddöntőben

2006.11.13. 14:02
Címkék
A férfi kézilabdázók legrangosabb nemzetközi kupasorozatában, a Bajnokok Ligájában mind a négy spanyol csapat túlélte a csoportkört és első helyen továbbjutva várja a nyolcaddöntős folytatást.
A sorozatban címvédő Ciudad Real és a spanyol bajnok, Nagy Lászlóval felálló Barcelona pontveszteség nélkül jutott tovább. Veretlenül, négy győzelemmel és két döntetlennel lépett a nyolcaddöntőbe a Valladolid, soraiban ugyancsak egy magyar légióssal, Kis Ákossal.

A tavalyi BL-döntős Portland is csak Veszprémben kapott ki, apró foltot ejtve ezzel a spanyol együttesek amúgy makulátlan összmérlegén: 24 mérkőzés, 21 győzelem, két döntetlen, egy vereség.

Persze a német csapatok teljesítményét sem érheti sok szó, a Kiel a Gummersbach (Fazekas Nándor) és a Flensburg is csoportelsőként került a tizenhat közé, előbbi pontveszteség nélkül, utóbbi két együttes egy-egy vereséggel.

A sorozatban magyar részről a Veszprém és a Szeged várja a holnapi sorsolást.

A nyolcaddöntők első mérkőzéseit december 2-3-án, a visszavágókat egy héttel később, 9-10-én rendezik.

BAJNOKOK LIGÁJA, FÉRFIAK

CSOPORTKÖR, 6. FORDULÓ:
Kolding Crvena Zvezda 33-22
Zagreb Szkopje 32-24
Kiel Constanta 47-31
Kozina Hammarby 30-28
Montpellier Valladolid 29-29
NYOLCADDÖNTŐBE JUTOTT CSAPATOK:
(Játéknapok: december 2-3. és 9-10.)
NYOLCADDÖNTŐBE JUTOTT CSAPATOK:
MKB VESZPRÉM KC PICK-SZEGED
PORTLAND SAN ANTONIO (SPANYOL) BM CIUDAD REAL (SPANYOL)
FC BARCELONA-CIFEC (SPANYOL) CBM VALLADOLID (SPANYOL)
KIF KOLDING ELITE A/S (DÁN) GOG SVENDBORG TGI GUDME (DÁN)
CHAMBERY SAVOIE HB (FRANCIA) MONTPELLIER HB (FRANCIA)
SG FLENSBURG-HANDEWITT (NÉMET) CSEHOVSZKI MEDVEGYI (OROSZ)
THW KIEL (NÉMET) VFL GUMMERSBACH (NÉMET)
CELJE PIVOVARNA LASKO (SZLOVÉN) RK GOLD CLUB KOZINA (SZLOVÉN)
Legfrissebb hírek

Tíz ponttal mennek a mieink két negyed után – Magyarország–Nigéria a női kosár-vb-n

Kosárlabda
12 perce

A Nyíregyháza szerződést bontott két labdarúgójával

Labdarúgó NB I
18 perce

Cselgáncs: Teddy Riner sérülés miatt nem indul a világbajnokságon

Egyéb egyéni
22 perce

Több évre marad a névadó szponzor a magyar központú hokiligában

Jégkorong
55 perce

Az Újpest Tiszakécskére adta kölcsön a védőjét

Labdarúgó NB II
1 órája

ETO: itt a harmadik bejelentés – a Besiktastól jött középpályás

Labdarúgó NB I
1 órája

Russell a leggyorsabb a monzai időmérő előtt

F1
1 órája

Pogacar szerződést hosszabbított az UAE-vel, de idén már nem versenyez

Kerékpár
1 órája