Kézilabda, női EHF-kupa: halasi továbbjutás

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2006.10.21. 18:58
Címkék
A Kiskunhalas gond nélkül nyert a fehérorosz Gorodnyicsanka Grodno otthonában is, így magabiztosan jutott a 32 közé a női kézilabda EHF-kupában.
A Kiskunhalas 34-22-re nyerte az első, hazai mérkőzést, így a visszavágó formalitásnak ígérkezett. A vendéglátók mindent elkövettek, hogy bosszantsák Zsiga Gyula vezetőedző csapatát: a fehérorosz-lengyel határon hét és fél órát kellett várni, a szálláson senki sem fogadta az együttest, majd a szombat délelőtti, a meccs helyszínére kiírt edzést próbálták meg törölni a programból.

A sok nehézség ellenére azonban a kiskunhalasi játékosok megmutatták, mire képesek: már az első félidőben óriási fölényben játszottak, és tetszés szerint lőtték a gólokat.

A folytatásban sem volt pardon, így a Kiskunhalas újból 12 góllal bizonyult jobbnak riválisánál.

A következő forduló párosításának sorsolását kedden tartják Bécsben.

KÉZILABDA, EHF-KUPA, NŐK,

2. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ:
GORODNYICSANKA GRODNO (fehérorosz) – KISKUNHALAS NKSE 23–35 (10–19)
Grodno, 200 néző. V: Bolodov, Zotyin (oroszok)
GRODNO: Kumpel – SZICSELNIK 2 (1), PAHERILJA 4, BOBRIK 5, BULAVA 8, Pekun, Kandracseva 1. Cs: Burduk (kapus), Jascsuk 1, Mihalovics 1, Papko, Klacsok, Sahecs, Kalesnyik 1. Edző: Szergej Kambur.
KISKUNHALAS: VÖRÖS H. – STERBIK 5, Ilyés 4, KOCSIK 2, Szűcs 3, Valovics 2, KOROKNAI 6 (1). Cs: Győri (kapus), Herr 1, Kurgyis 4 (1), Baross 1, Kocsis 3 (2), BORBÉLY 3, Kósa 1. Edző: Zsiga Gyula.
Az eredmény alakulása. 10. p.: 5–5. 25. p.: 9–15. 35. p.: 12–22. 50. p.: 15–29.
Kiállítások: 6, ill. 8 perc.
Hétméteresek: 2/1, ill. 5/4.
Továbbjutott: a Kiskunhalas (69–45)

Legfrissebb hírek

A jótékonyság volt a lényeg, azért győzött a huszonnégy óráson

Csupasport
13 perce

Négy rájátszáshely maradt kiadó az NFL-ben

Amerikai sportok
32 perce

Magyar állampolgár lett a DVTK amerikai játékosa

Kosárlabda
47 perce

Két orosz síugrónak semleges státuszt adott a nemzetközi síszövetség

Téli sportok
1 órája

Humphries reméli, hogy nem ez volt Paul Lim utolsó meccse a vb-ken

Egyéb egyéni
1 órája

„Kemény döntések” jönnek Csíkszeredában – az egyik magyar támadó távozása biztosra vehető

Minden más foci
1 órája

Vitális Milán: A lehető legjobb helyen vagyok az ETO-nál

Labdarúgó NB I
2 órája

Barkóczi Benedeknek el kell hagynia Brazíliát

Légiósok
2 órája
Ezek is érdekelhetik