Közel a vb-hez a Skaliczki-csapat

Vágólapra másolva!
2006.06.10. 20:48
Címkék
A magyar férfi kézilabda-válogatott fölényes győzelmet aratott a szlovákiai Vágbesztercén a házigazdák ellen a világbajnoki selejtező első mérkőzésén, így kiváló esélyekkel várhatja a jövő szombati visszavágót.
Nagy László (jobbra) és Harsányi Gergely is elégedett lehet - remekül játszottak
Nagy László (jobbra) és Harsányi Gergely is elégedett lehet - remekül játszottak
Nagy László (jobbra) és Harsányi Gergely is elégedett lehet - remekül játszottak
Nagy László (jobbra) és Harsányi Gergely is elégedett lehet - remekül játszottak

Az első néhány percben egyik csapat sem kézilabdázott épp tökéletesen, de kisvártatva sebességet váltott a magyar együttes. Buday és Nagy László vezetésével 3-3 után 7-3-ra, majd 9-4-re húztunk el, ráadásul emberhátrányban is két gólt szereztünk.

Időt kértek a szlovákok, de ettől semmit nem javult a helyzetük. Támadásban minden sikerült Budayéknak: átlövésből, bejátszásból, indításból is eredményes volt a magyar csapat, és a mieink védekezésére sem lehetett panasz, így húsz perc után már 13-6-ra vezetett a Skaliczki-legénység. Fazekas remekül védett, a falunk áthatolhatatlan volt, a megszerzett labdákkal pedig hol gyors, hol szép, hol gyors és szép akciókat vezetve növelte folyamatosan előnyét a válogatott.

A mieink védőmunkájáról mindent elmond, hogy Szlovákia 25 perc alatt mindössze négy akciógólt tudott szerezni, a félidő végére pedig már hetesből sem tudtak túljárni a mindenkit megbabonázó Fazekas eszén. Az utolsó percekre kissé könnyelművé vált ugyan Budayék támadójátéka, de ezzel együtt remek félidőt zárt a csapat 15-8-as, teljesen megérdemelt vezetéssel.

A második játékrész szlovák találatokkal kezdődött, de aztán Ilyés Ferenc, Gál Gyula, Iváncsik Gergő és a többiek ismét szebbnél szebb gólokat lőve vették el a hazaiak kedvét a nagy rohamoktól. A vendéglátók – kis túlzással - továbbra is hétméteresből voltak a legeredményesebbek, így a 41. percre már tízre nőtt a különbség a két csapat között.

A forgatókönyv a következő percekre sem változott: Fazekas Nándi újabb hetest hárítva, ziccereket fogva kergette az őrületbe a nagynéha helyzetbe kerülő szlovákokat, elöl pedig néha iskolajátékot mutatva be szórtuk a gólokat.

A második félidő derekára Skaliczki László már a cserejátékosoknak is lehetőséget adott, a játékvezető pedig zsinórban négy magyart kiállítva próbálta kiegyenlíteni a feltételeket, de válogatottunk még kettős emberhátrányban is két gólt szerzett és tartotta eddigre tizenegy gólosra nőtt előnyét.

A végjátékban hibáztunk két hetest, és a hazaiak is magukra találtak valamennyire, de mindez csak arra volt elég, hogy ne nőjön tovább a különbség. Végül 33-24-re, kilenc góllal nyert a magyar csapat, és ezzel szinte bebiztosította a helyét a jövő évi németországi világbajnokságon.

Szlovákia-Magyarszág 24-33 (8-15)
Legfrissebb hírek

Los Angeles-i győzelemmel biztosította be a rájátszást a Houstont – videó

Amerikai sportok
2 órája

Vasárnapi sportműsor: pályán az Inter és a Milan, újabb meccsek a darts-vb-n

Minden más foci
3 órája

NB I posztonkénti rangsor; A női kézilabda 2025-ös esztendejét elemezzük

E-újság
3 órája

Európai kézilabdaligák: huszonhét magyar gól Zwickauban

Kézilabda
4 órája

Bunting elbúcsúzott a dartsvilágbajnokságtól, Littler oktatta Suljovicot

Egyéb egyéni
4 órája

Ha rossz, akkor is jó – Ballai Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
4 órája

Az első 15 próbálkozás nem sikerült, de most meccset nyert a rendes játékidőben Benin az Afrika-kupán, továbbjutott Nigéria

Minden más foci
4 órája

NS-jótékonyság: a magyar sport a sóvidéki birkózásért

Birkózás
4 órája
Ezek is érdekelhetik