Bojana Radulovics aláírt a bajnok Győrhöz

2006.05.25. 19:14
Címkék
Egy évre szóló szerződést kötött ma a bajnok Győri ETO KC kézilabdacsapatával Bojana Radulovics. Az idén a Kupagyőztesek Európa Kupájában ezüstérmet szerző együttes a 2006–2007-es idényben Győri Audi Hungária ETO néven versenyez majd.
Bojana Radulovics szerette a Dunaferrt, szerették őt a szurkolók is, mégsem volt maradása
Mirkó István
Bojana Radulovics szerette a Dunaferrt, szerették őt a szurkolók is, mégsem volt maradása
Bojana Radulovics szerette a Dunaferrt, szerették őt a szurkolók is, mégsem volt maradása
Mirkó István
Bojana Radulovics szerette a Dunaferrt, szerették őt a szurkolók is, mégsem volt maradása

Bojana Radulovics a szóbeli megegyezést követően ma meg is kötötte a szerződését a bajnok Győr női kézilabdacsapatával. A kétszer a világ legjobbjának megválasztott jobbátlövő egy évre kötelezte el magát a zöldekhez.

Amint azt megírtuk, Radulovics korábbi csapata, a Dunaferr kedden jelentette be, hogy kulcsembere elhagyja az együttest, amelyet tizenegy éven át szolgált. A játékos ezt megelőzően elmondta: szerette volna Dunaújvárosban befejezni a pályafutását, de a vezetők közölték vele, hogy nem tartanak igényt a játékára.

Radulovics lapunknak kedden azt is elmondta: az utóbbi időszakban szakadék alakult ki közte és a klub között, amely – noha szerinte anyagiakban biztosan meg tudtak volna egyezni – áthághatatlannak bizonyult. Ezért döntött úgy, hogy elfogadja a győriek ajánlatát.

A világbajnoki és olimpiai ezüstérmes átlövő korábban a Sombor, a Radnicki Beograd, a Valencia és a Caola együttesében játszott. Legnagyobb sikereit a Dunaferr gárdájával érte el: ötszörös magyar bajnok, ötszörös kupagyőztes, BL-, EHF Kupa- és Szuper Kupa-győztes volt.

Vanyus Attila, a győri női kézilabdaklub elnöke bejelentette: Radulovics és a váci válogatott Hornyák Ágnes érkezésével még nem teljes a keret, egy kapus szerződtetését is tervezik.

Radulovics a világválogatottal június 7-én, Szkopjéban, Indira Kastratovic búcsúmérkőzésén pályára lép a macedón nemzeti csapat ellen.
Legfrissebb hírek

Visszavonult Jonathan Brownlee olimpiai és hatszoros világbajnok triatlonos

Egyéb egyéni
5 perce

Korai Szpari-gólra korai angyalföldi válasz – Vasas–Nyíregyháza az NB I-ben

Labdarúgó NB I
7 perce

Ki hitte volna? A 152 millió euróért vásárló PSG hatalmas plusszal zárta a nyarat

Francia labdarúgás
19 perce

Videó: hány MJ-dalcímet szőtt mondandójába a Southend edzője?

Angol labdarúgás
20 perce

Fél évszázad az optika mögött – Zádor Péter fókuszban

Képes Sport
1 órája

Cselgáncs: Kiss Szabolcs a negyeddöntőig jutott a junior Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Nerea Pena számára még mindig furcsa, hogy nem léphet a pályára

Kézilabda
1 órája

Russell vette át a vezetést Leclerc és Antonelli előtt Monzában

F1
1 órája