NŐI VILÁGBAJNOKSÁG, 2005, SZENTPÉTERVÁR
Világbajnoki selejtezők
Magyar keret, felkészülési mérkőzések
Magyarok a női világbajnokságokon, érmesek
Bajnokságok, kupák, vb, Eb, olimpia
Kézilabda-lexikon
SztárChat rovatunk vendégei voltak
Kézilabda-fórumaink
A napokban aratott két győzelem után harmadszorra tehát már nem sikerült felülmúlni a norvégokat, de mindenképpen tanulságos mérkőzésen van túl a magyar női kézilabda-válogatott: a vezéregyéniségek a mezőnyben ma nem csillogtak, míg az első félidőben nem boldogultunk a norvégok beállójával, így szoros végjáték után 26-23-ra kikapott a magyar csapat Miskolcon.

Sugár Tímea a magyar csapat legjobbja volt

Sugár Tímea a magyar csapat legjobbja volt
Ezt követően is a norvégok játszottak jobban: a mieink támadásban sokat hibáztak, védekezésben pedig nem tudták tartani sem a beálló Lökét, sem az átlövőket. Tíz perc elteltével azonban kicsit összekapta magát Németh András együttese, és 2-6-ról 5-7-re zárkózott fel. Kenyeres Fanni kiállítása után azonban ismét négyre nőtt a különbség.
A 22. percben aztán a norvégok is emberhátrányba kerültek, ezt kihasználva pedig 10-9-re jött fel a magyar csapat. Az első játékrészben hét gólt szerző, heteseket és kiállításokat kiharcoló Löke azonban továbbra is tarthatatlan volt, és szélsőjátékukat is megtalálták egy időre a vendégek, így egyenlítés helyett ismét nőni kezdett az előnyük. Megint csak be-becsúsztak apró pontatlanságok a játékunkba, Mehlmann és Ferling átlövései nem sikerültek (illetve ha mégis, Katrine Lunde remekül védett), csak Hornyák Ágnes látványos betörése hozott eredményt, így végül 10-14-gyel fordultak a csapatok a szünetre.
A második félidőben Herr Orsolya kezdett a kapuban, és pályára lépett a még csak tizenkilenc esztendős Szamoránsky Piroska is, azaz lassacskán mindenkinek lehetőséget adott Németh András. A vérfrissítés ellenére két norvég góllal indult ez a játékrész is, Tóth Tímea azonban két találattal közelebb hozott minket a vendégekhez. Sőt, a Ferencváros átlövője kisvártatva lőtt még kettőt – apró szépséghiba, hogy közben az ellenfél sem tétlenkedett.
Hét perc után Görbicz is megszerezte első akciógólját (hetesből már belőtt ötöt), de így is csak 15-19-re tudtunk felzárkózni. A nem sok labdát fogó Herr át is adta a helyét Pastrovics Melindának, és két labdaszerzés után akár meg is felezhettük volna a különbséget, de Balogh Bea és Kirsner is ziccert hibázott.
Közben Pastrovicsnak sem hozott sok sikert a találkozó, így Sugár Tímea állt vissza a háló elé. Az összkép ennek ellenére nem sokat változott: a szélsőjátékunk továbbra is akadozott, Tóth Tímea remek perceit leszámítva az átlövőink sem találták Katrine Lunde varázslatának és a jól záró norvég hatos falnak az ellenszerét. Szerencsére azonban védekezésben kicsit feljavultunk(csak a világklasszis Riegelhuth-tal nem tudtunk mit kezdeni), így legalább a négygólos különbség nem nőtt – bár nem is csökkent.
Az NSO ajánlja
Görbicz azonban épp ekkor hagyta ki első hetesét, de szerencsére az eddigre látványosan széteső norvégok sem mutattak semmit a kapunk előtt. Szűcs Gabriella viszont óriási bombagólt lőtt tíz méterről (majd kisvártatva még egyet), Ferling pedig látványos lövés után a kapufát találta el. Hirtelen 22-23-ra, egy gólra zárkóztunk fel tehát, két perccel a vége előtt.
A tegnap remeklő norvég beálló, Vikebö azonban a legrosszabbkor talált be, Németh András pedig időt kért. Ez azonban a vendégeknek is jót tett, és az utolsó másfél percet végigkoncentrálva végül 23-26-tal hozták a mérkőzést.
Női kézilabda, felkészülési mérkőzés
Magyarország-Norvégia 23-26 (10-14)
Legjobb dobók: Görbicz 9, Tóth 6, illetve Löke 7, Riegelhuth 6
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







