Veszprémi száz százalék

DONÁT TAMÁSDONÁT TAMÁS
Vágólapra másolva!
2003.11.29. 21:51
Címkék
Buday két lövését védte a vendégek kapusa. Goluza is rontott támadásban, de a dánoknak sem sikerült három támadásból gólt lőniük. Aztán, ha lassan is, de elkezdtek potyogni a gólok.
Harmadikra Nikolics is kihasználta helyzetét, de Tomas Larsen harmadik góljával a vendégeknek szerzett előnyt, amit Dzomba egyenlített ki látványos ejtéssel. Lazarov parádés átlövésgólokkal visszavette a magyaroknak a vezetést, ám a Skjern szorosan tapadt a Veszprémre, a klasszis beállós Knudsen találataival. Zovko mester védekezésben Buday helyett Gált küldte pályára, amellyel valamelyest megszilárdult a Fotex hatosfala, s azonnal háromgólosra nőtt a Veszprém előnye. Az eredménytől függetlenül a csoportból már továbbjutó két csapat találkozóján a motiváltabbnak tűnő Skjern ismét egyenlíteni tudott. Akadozott a magyar bajnok játéka. Dzomba hétméterest hibázott, a másik oldalon Larsen látványos kínaiból egyenlített. A félidő vége előtt Sterbik védései után Díaz és Lazarov góljaira nem érkezett válasz, még büntetőből sem, de a háromgólos küszöböt nem tudta átlépni a Zovko-csapat.
Buday hétméteresből lőtt góllal indította a második félidőt, amire a dánok azonnal kettővel válaszoltak, így újra döntetlen volt az állás. Sőt Knudsen duplájával két góllal megugrott a Skjern. Ezután Dzomba, Díaz, Iváncsik és Buday zsinórban lőtt góljaival megint a Veszprémnél volt az előny.

Díaz (középen) sokszor állította megoldhatatlan feladat elé a dán csapat játékosait (Fotó: Meggyesi Bálint)
Díaz (középen) sokszor állította megoldhatatlan feladat elé a dán csapat játékosait (Fotó: Meggyesi Bálint)
Díaz (középen) sokszor állította megoldhatatlan feladat elé a dán csapat játékosait (Fotó: Meggyesi Bálint)
Fordulatokban gazdag volt az összecsapás. Knudsen pedig megoldhatatlan feladat elé állította a hazaiakat. Buday fél percen belül kétszer is a kapusba vágta a hétméterest. Dzomba két pazar góljával viszont három gól volt a különbség a két csapat között. Pásztor lerohanás után szerzett találatával először vezetett néggyel a Fotex. A hajrában a Veszprém ezúttal megbecsülte nehezen harcolt négy-öt gólos előnyét.

Mestermérleg
Zdravko Zovko:
– Jó ritmusú, sok futással tarkított mérkőzésen rosszul koncentráltunk az első félidőben, amelyet remekül kihasznált a kiváló erőkből álló dán együttes. A fordulás után a megszerzett előnyünket megbecsülve biztos győzelmet arattunk.
Anders Dahl Nielsen: – Nagyszerűen küzdött csapatom, és sokáig partiban voltunk a világ egyik legjobb csapatának otthonában. A hajrában jobban összpontosított a Fotex.
Legfrissebb hírek

Újabb NB II-es gólkirályt igazolt a Puskás Akadémia – hivatalos

Labdarúgó NB I
11 perce

Semmi nyoma nem volt a csapatjátéknak – Price a Littler, Humphries párosról

Egyéb egyéni
12 perce

Tenisz: továbbjutott Marozsán Halléban

Tenisz
38 perce

Tíz nehéz kérdés az olimpiák történetéből – 1. rész

Egyéb egyéni
1 órája

Férfi kosár: Vedran Bosnic a Szolnoki Olajbányász új vezetőedzője

Kosárlabda
1 órája

Székesfehérvár önkormányzata kifizette a vételárat, a klub határidőn belül benyújtotta a nevezést az NB II-be

Labdarúgó NB I
1 órája

Ma érkezik Magyarországra a DVSC spanyol vezetőedzője – NS-infó

Labdarúgó NB I
1 órája

Norvégia: ejtette a vádat Ingebrigtsen apja ellen a bíróság

Atlétika
1 órája
Ezek is érdekelhetik