Lendületben a jobbszél

2003.11.24. 20:55
Címkék
Hatalmas lesz a tét a december 2-án kezdődő horvátországi női világbajnokságon, hiszen a csapatok az érmek mellett a 2004-es olimpián való részvétel jogáért is harcba szállnak. Az első öt helyezett utazhat majd Athénba, s a magyar válogatott célja természetesen nem is lehet más, mint oda eljutni. Mocsai Lajos tanítványai túl vannak a felkészülés javán, s a csapat egyre izgatottabban várja az Elefántcsontpart elleni csáktornyai (Cakovec) rajtot. A lányok mindenképpen szeretnének ott lenni a torna utolsó napján, december 14-én Zágrábban, az éremcsatákon. Sorozatunkban a világbajnokság magyar résztvevőit mutatjuk be.
Lovász Zsuzsa a nyáron váltott, és Győrből Dunaújvárosba költözött. Persze nem véletlen, hogy megbonthatatlannak tűnt a Rába-parti csapat és a jobbszélső kapcsolata, hiszen Lovász a Győri Graboplast ETO KC-ban lett sokra hivatott tehetségből az európai kupaporondon is elismert, válogatott játékos. Amikor 2000-ben a zöld-fehérekhez érkezett, ott már alakult a sokra hivatott csapat, s hogy jól választott, azt bizonyította, hogy néhány hónappal Győrbe érkezése után a válogatottban is bemutatkozhatott. Igaz, a 2000-es romániai Eb-ről és az egy évvel később rendezett olaszországi vb-ről még lemaradt, tavaly a dániai kontinensviadalon már ott lehetett. Sőt, a világklasszis Balogh Beatrix mellett is sok bizonyítási lehetőséget kapott, s amikor kiderült, hogy a Hypo NÖ sztárja anyai örömök elé néz, egyértelmű volt, hogy Lovász lesz a magyar válogatott első számú jobbszélsője. Mint már említettük, az ETO-tól a Dunaferrhez igazolt, mert a harmadik győri szezon végére valami elromlott. A váltás a válogatott szempontjából is jó lehet, hiszen a villámgyors jobbszélső – mint már három éve kiderült – új környezetben megtáltosodik. Márpedig az ő jó játékára nagy szükség lesz Horvátországban, mert ő az egyetlen balkezes szélső. E "magánynak” köszönhetően Lovász Zsuzsa a felkészülési tornák erőltetett menetének nagy részét csere nélkül játszotta végig, s Mocsai Lajos szövetségi kapitány nem csalódott benne.

Egy emlékezetes pillanata

Szerencsére mindig akadt valaki, aki a nehézségeken átlendítette a magyar csapatot: hol Farkas Ágnes, hol a remekül bemutatkozó Lovász Zsuzsanna, hol Sugár Tímea volt a vezér.
Részlet az NS 2002. december 8-ai számából
Eb-csoportmérkőzés, Magyarország–Szlovénia 31–28

Névjegy

LOVÁSZ ZSUZSANNA
Született: 1976. december 17., Budapest
Magassága/testsúlya: 172 cm/72 kg
Posztja: jobbszélső
Klubjai: Vasas SC, Cornexi-Alcoa, Győri Graboplast ETO KC, Dunaferr SE
Nevelőedzője: Antos Zsuzsanna
Edzői: Csík János, Zsiga Gyula, Vura József, Kiss Szilárd
Első válogatottsága: 2000. november 22., Tatabánya (Szlovákia, 28–28)
Válogatottsága/góljai: 36/127
Legjobb eredményei: Eb-5. (2002); EHF-kupa-2. (2002)
Legfrissebb hírek

Egy pont előnye maradt az ETO-nak; három idény után újra NB I-es a Vasas

E-újság
4 perce

Hétfői sportműsor: Bondár Anna a nyolc közé jutásért játszik Madridban

Tenisz
4 perce

Egy fénykép játékkockái – Kő András publicisztikája

Labdarúgó NB I
5 perce

Az emberi tényező – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
5 perce

La Liga: a Celta legyőzésével közeledik a bronzéremhez a Villarreal

Spanyol labdarúgás
9 perce

Ökölvívás: Kuhta Vladiszlava vk-ezüstérmes

Ökölvívás
12 perce

A Milan ellen megszakadt a Juventus győzelmi sorozata

Olasz labdarúgás
23 perce

Ligue 1: Negóék nyolcgólos döntetlent játszottak a Metzcel

Francia labdarúgás
27 perce
Ezek is érdekelhetik