Doppingkontroll az ajtóban

SIMON JÓZSEFSIMON JÓZSEF
Vágólapra másolva!
2003.11.06. 21:31
Címkék
A horvátországi világbajnokságra (december 214.) készülő európai válogatottak  köztük az olimpiai ezüstérmes magyar is  a következő hetekben sorra játszák tesztmérkőzéseiket, valamint nemzetközi tornákon szerepelnek, amelyekre a szervezők igyekeztek a világelit tagjait meghívni.
Mocsai Lajos szövetségi kapitány 17 tagú kerete hétfőtől szerdáig a Körcsarnokban edzett, csütörtökön pedig elutazott Norvégiába, ahol péntektől olimpiai, világ- és Európa-bajnok vetélytársakkal mérkőzik (az oroszok vb-címvédők, a dánok olimpiai és Eb-aranyérmesek, a norvégok vb- és Eb-ezüstérmesek).A mieink reggel hétkor indultak Budapestről és – szinte hihetetlen! – este hatra érkeztek meg drammeni szállodájukba. Még be sem tették a lábukat a hotelbe, a Doppingellenes Világügynökség (WADA) ellenőrei máris kiválasztották közülük Farkas Ágit, Ferling Bernadettet, Kirsner Erikát és Sirina Irinát, akiknek szinte a csomagjaikat sem volt idejük letenni, máris mehettek vizsgálatra."Rettentően hosszú és fárasztó volt az út – mondta Mocsai Lajos –, a lányok a sok üléstől nagyon meggyűrődtek. Ezért a vacsora előtti egyórás átmozgatáson a drammeni négyezer nézőt befogadó csarnokban főleg nyújtó gyakorlatokat végeztettem velük, majd a gyors indítások következtek. A szállásunkról, az ellátásunkról, a torna felvezetéséről csak jót tudok mondani. Az érdeklődés középpontjában persze a norvég válogatott áll. A hazai csapat minden lépését tévékamerák követik, és az északi kézilabdában megszokott fantasztikus reklám és menedzselés minden előnyét élvezi. A dánokról kapott friss hírünk, hogy a sérültjeik felépültek és a teljes csapattal szerepelnek a Möbelringen-kupán.”A norvégoknak ez lesz az utolsó jelentős erőpróbájuk a vb előtt, mert a továbbiakban edzőtáborban készülnek, illetve a hazai bajnokságukban még két fordulót rendeznek november közepén. Marit Breivik szövetségi kapitány asszony szerint azonban ez nem befolyásolja a vb-felkészülésüket.Párizsból kapott hír, hogy a jövő hét végén esedékes Ile de France-kupán – a korábbi tervekkel és a már kiadott műsorral ellentétben – nem vesz részt Dánia. Ezért a magyarok Párizsban jövő pénteken a franciákkal, majd az oroszokkal, vasárnap pedig a szintén vb-re készülő Angola legjobbjaival találkoznak. Erről a hírről csütörtökön este még egy sor információt sem adtak a dán médiumok, és koppenhágai kollégánk, Bendó Zsolt szerint, nem lehet véletlen, ha a dán sajtó jegeli ezt az információt.
Legfrissebb hírek

Legendás kifakadás a kispad mellől, beszélgetés és kártyázás edzés helyett – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Magyar válogatott
4 perce

64 millió euróért szerződtetett szélsőt a Tottenham – hivatalos

Angol labdarúgás
26 perce

Pintér Dániel: Sokat várnak tőlem Miamiban

Légiósok
53 perce

Nyomás nélkül – Patai Gergely jegyzete

Vízilabda
1 órája

Az arany középút a célja női válogatottunknak Szingapúrban a vizes vb-n

Vizes vb 2025
1 órája

Pénteki sportműsor: kezdődik a vizes vb, női vízilabda-válogatottunk medencébe ugrik

Minden más foci
8 órája

Az arany középút a célja női válogatottunknak Szingapúrban; Pintér Dániel: Sokat várnak tőlem Miamiban

E-újság
8 órája

A hibátlan Norvégia mellett a házigazda jutott tovább az A-csoportból a női futball Eb-n

Minden más foci
8 órája
Ezek is érdekelhetik