Csodát tehet a Cornexi Székesfehérvárott

2003.10.17. 20:46
Címkék
A női európai kupákban a hét végén mindössze két magyar csapat érdekelt a benevezett ötből. Az FTC (BL) szinte csak kirándulni utazott pénteken Artába, hiszen az első találkozón behozhatatlannak látszó, 14 gólos előnyt szerzett. Az együttes menedzsere, a hajdani világklasszis Kökény Bea szerint sem kell féltenünk Németh András mester bajnoki ezüstérmes, fiatal csapatát.
"Nem tudom elképzelni, hogy ne két győzelemmel jusson a Fradi a BL-csoportküzdelmekbe, amelyeknek a sorsolását kedden rendezik az európai szövetség bécsi központjában – mondta Kökény. – A lányok egészségesek, bár a héten néhányan kisebb vírusfertőzésen estek át, és ez gyomorrontással, illetve ennek a kellemetlen következményeivel járt. Az athéni járatra azonban valamennyien egészségesen szálltak fel.”A görögökről már az első találkozó után elmondta Németh András, hogy roppant erőszakosak, olykor a szándékos durvaságoktól sem riadnak vissza. Ez főleg azért veszélyes, mert sérülést okozhat, ami az átalakuló, csiszolódó FTC-t visszavetné a munkájában. Ezért a zöld-fehéreknek – hatalmas előnyük tudatában – okosan óvakodniuk kell minden fölösleges kockázattól.Az európai szövetség szakemberei elkészítették a női BL-csoportok sorsolásának kiemelését. A négy csoport keddi kialakításakor az első kalapba kerül a címvédő Krim Ljubljana (szlovén), a Dunaferr SE, a Kometal Szkopje (macedón), az Elda Prestigio Valencia (spanyol). A második kalapból sorsolják a következőket: Buducsnoszt Podgorica (szerb-montenegrói), Slagelse (dán), Larvik (norvég), Lada Togliatti (orosz). A BL-selejtezők második köréből továbbjutó nyolc csapat (köztük várhatóan az FTC) a harmadik kalapba kerül.A Cornexi-Alcoa (EHF-kupa) csodát tehet az osztrák Wiener Neustadt (Gódor Mihály mester csapata) ellen, amely azonban rutinos, erős együttes, és nem véletlenül szerzett hatgólos előnyt Bécsújhelyen."Jól dolgoztunk a héten, és igyekeztünk a korábban gyakorolt játékelemeinket pontosítani – mondta a francia női válogatott mellett is dolgozó Szabó Edina, aki kedden vette át a csapatot a közös megegyezéssel szerződést bontó Farkas József edzőtől. – Igyekeztünk konkretizálni egy-egy játékosunk feladatait, és a lelki felkészítést sem hanyagoltuk el. Visszatérőben van a lányok önbizalma, amely nélkül nem lenne esélyünk a hátrányunk ledolgozására. Így is pokoli nehéz lesz, de a közönségtől sok támogatást remélünk. Ha pedig beindul a szekér, akkor nagyot léphetünk a Cornexi újabb sikerei felé.”A bécsújhelyi együttesben a világ egyik legjobb kapusa, a Hypót is megjárt orosz Rusznacsenko véd, valamint két volt NB I-es magyar kitűnőség, Prok és Félix szerepel.
Legfrissebb hírek

Vb-felkészülés: Kolumbia győztes főpróbát tartott Jordánia ellen

Foci vb 2026
15 perce

Örömteli hancúrozás a levegőben – Besenyei Péter 70 éves

Egyéb egyéni
42 perce

Szálló a kaszinóban – Csinta Samu publicisztikája

Foci vb 2026
1 órája

Mexikóváros utcáin már elkezdődött a futball ünnepe

Foci vb 2026
1 órája

Nem borult a papírforma, Florentino Pérez maradt a Real Madrid elnöke

Spanyol labdarúgás
6 órája

Oda az idény – Malonyai Péter jegyzete

Kézilabda
7 órája

Hétfői sportműsor: jön a 4. meccs a futsal NB I döntőjében

Minden más foci
7 órája

Lett magyar győztes a női kézi BL-ben, de nem a Győrből; Sallai és Kerkez nélkül lépünk pályára Debrecenben

E-újság
7 órája
Ezek is érdekelhetik