Jovic elhagyhatja a Fotex Veszprémet

HEKA LÁSZLÓHEKA LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2003.07.27. 22:36
Címkék
Bombahírként szerepelt a vasárnapi Sportske Novosti című horvát szaklapban, hogy a válogatott beállósa, Bozidar Jovic elhagyta a magyar bajnok Fotex KCV-t.
A lap a nagy terjedelmű cikkben egyebek közt megemlíti, hogy az olimpiai és világbajnok Jovic nemet mondott a veszprémi csapat újabb feltételeire. A lap szerint Zdravko Zovko edző azt állítja, Jovic még sosem volt ennyire felkészült, mint az idei bajnokság előtt. (Zovko a nyáron a Fotex iránti elkötelezettsége miatt visszautasította a Podravka Koprivnica ajánlatát, amely a zágrábi szaklap szerint igen kecsegtető volt.)Jovic igen feldúltan nyilatkozott az SN-nek. "Nem vagyok kisfiú, mindenki ismeri a nevem, így nem engedhetem meg magamnak, hogy bárki is játsszon velem – kezdte Jovic, aki az SN-nek elmondta, miért is távozott abból a klubból, amely az ő jelentős közreműködésének köszönhetően is BL-döntőig jutott. – Három lehetőséget kínáltak fel, s miután ezeket meghallgattam, elmondtam, egyik sem érdekel, mivel érvényes szerződésem van. Ha ez a Fotexnek nem felel meg, akkor azt csak a klub kárára bonthatjuk fel. Az első lehetőség szerint harminc százalékkal csökkentenék az eddigi pénzemet, amit visszautasítottam. A másik, hogy októberig legyen érvényes a szerződésem, majd azt követően új szerződést írunk alá. A harmadik sem felelt meg, amely szerint a pénzemet csak akkor fizetik ki, ha a Fotex bejut a BL-elődöntőbe és megnyeri a magyar bajnokságot és a Magyar Kupát. A klub vezetősége azt állítja, hogy rizikós lenne a csapatnak, ha ismét megsérülnék. Erre azt válaszoltam, hogy Ronaldo is sérült volt, a Real Madrid mégsem üldözte el, és nem csökkentette a szerződési díját. Sterbik, a kapusunk is sérült volt, hónapokig gyógyult, mégsem csökkentették a gázsiját. Az egésznek más háttere van. Egyesek itt már nem akartak engem látni, ugyanakkor csökkenteni kell a költségeket is, és a klub ezt velem akarta kezdeni.”Jovic hozzátette, Zovko edző nagyon dühös volt a kialakult helyzet miatt, és mindenáron igyekezett őt rábeszélni, hogy maradjon, mert ez mindannyiuknak jó lenne, de ő ezt nem akarta elfogadni. "Kaptam egy olyan papírt, amelyen ígéretet tesz a klub, hogy a tartozását egy hónapon belül kifizeti, és hogy szabad játékos vagyok, átigazolási díj nélkül – folytatta Jovic. – Szerintem ez a legjobb megoldás. Azt hiszem, végleg távozom Veszprémből. Az RK Zagreb máris hívott, és a héten találkozom a klub vezetőivel. Német ajánlatom is van, de ami a legvalószínűbb, hogy volt csapattársammal, Zlatan Saraceviccsel folytatom az együttműködést. Ô a Zamet Rijeka edzője. Lino Cervar szövetségi kapitánnyal is akarok beszélni, mivel az olimpián feltétlenül szeretnék játszani.”Az SN szerint Jovic biztosan távozik Veszprémből, míg a horvát válogatott csapatkapitánya, Slavko Goluza marad.Hunyadfalvy Ákos, a Fotex KCV elnöke a Nemzeti Sportnak elmondta, hogy két éve remekül játszott Jovic, de az utóbbi idénye nem igazán sikerült. A klub minden tekintetben kerülni akarja a bizonytalanságot, ezért korrekt szerződésmódosítást ajánlott neki. "A változtatást, őszinte sajnálatunkra, Jovic nem fogadta el, hanem kérte, bontsuk fel a megállapodást – tájékoztatott az elnök. – Ezt a javaslatot elfogadhatónak tartjuk, de a végső szót még sem ő, sem mi nem mondtuk ki. Most csak ennyi jelenthető ki, lehet, hogy Jovic elhagyja Veszprémet.”
Legfrissebb hírek

F1 75: Schumacher a 16. helyről indulva nyert Spában

F1
10 perce

Jefferson-Wooden minden idők ötödik legjobb idejét futotta női 100 méteren

Atlétika
31 perce

A McLarent irányító Andrea Stellát is meglepte csapata dominanciája

F1
35 perce

Izgalmas párharcok várnak ránk az atlétikai országos bajnokságon

Atlétika
57 perce

Messi addig játszhat Miamiban, ameddig akar

Minden más foci
1 órája

Ugyanaz a játékvezető vezet a Győrnek és a Paksnak is a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
1 órája

Újra exkluzív after party zárja a Magyar Nagydíjat

F1
1 órája

Őrizetbe vették a 100 méter világbajnokát

Atlétika
1 órája
Ezek is érdekelhetik