Már gyakorolnak az újvárosi bajnokok is

SIMON JÓZSEFSIMON JÓZSEF
2003.07.22. 01:16
Címkék
A Dunaferr SE női bajnokcsapata Kiss Szilárd és Mátéfi Eszter edzők vezetésével kezdte meg a felkészülést a következő évadra.
"A hétfői első gyakorláson csak a válogatottkeret-tagjaink, valamint néhány ifjúsági játékosunk vett részt – mondta Mátéfi, a válogatott hajdani világklasszisa. – A többieket a Sportkórházban vizsgálták. Ez az évad előtti szokásos kontroll a kerettagokra a jövő héten vár, amikor valamennyi válogatott játékos aláveti magát a terheléses próbának. A mieink némi előgyakorlást követően érkeztek az első tréningre, és szemlátomást valamennyien felfrissültek, feltöltődtek a szabadságuk alatt.”A kétórás gyakorláson a focit és a tömöttlabdás erősítést követően a kézilabda is előkerül. A leindításokat fürgén, nagy kedvvel végezték a lányok, akik között már minden feladatba bekapcsolódhatott a térdműtétjéből felépült Ferling Bernadett, míg a szintén térdoperáció után álló Pálffy Zsuzsa csak könnyített edzést végezhetett."Örültünk egymásnak és a viszontlátásnak, de aztán a komoly és fegyelmezett munka következett – emlékezett a hosszú pihenőt követő első közös tréningre Kindl Gabriella, a válogatott és a Dunaferr védőspecialista átlövője. – A valódi gyakorlás azonban kedden kezdődik, mert teljes létszámban akkor lesz együtt a csapat, és Kiss Szilárd mester is biztosan akkor közli az elképzeléseit. Persze nagyobb vonalakban tudjuk is, milyen nagy és sok feladat vár ránk a bajnokságban és a BL-ben, miközben az idei világbajnokságról és a jövő évi olimpiáról sem szabad megfeledkezni. Az előző héten már pulzusórával futottunk és egyéni edzéstervek alapján erősítettünk, ezért nem teljesen leeresztve, eltunyulva kezdtük a klubban az edzéseket.”
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
6 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
6 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
6 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
6 órája

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
7 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
7 órája

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
8 órája