Farkas Andreát elengedi a klubja

SIMON JÓZSEFSIMON JÓZSEF
2003.07.19. 22:15
Címkék
A nyári igazolási időszak hajrájára is jut több érdekes tárgyalás és megállapodás. A még csapatot kereső nemzetközi szintű klasszisok közül Farkas Andrea (34 éves) kapus szóban megállapodott a Cornexi-Alcoa vezetőivel, hogy elengedik; Pásztor Zsófia (28) pedig elhagyja a Vasast és a volt ferencvárosi Brigovácz Nikolettel (26) együtt a portugál Madeirába igazol.
"Miként mindannyian vártuk, korrekt tárgyaláson állapodtam meg a fehérvári egyesület elnökével, Balássi Imrével – mondta Farkas. – A klub elismerte, hogy tartozik nekem, ugyanakkor én engedtem az összegből, hogy lehetséges új csapatomnak, a Vasasnak ne kelljen értem fizetnie. Hárommillió forint hátraléka halmozódott fel velem szemben a Cornexinek, de ebből csak egymillió-kilencszázezret kérek. Megegyeztünk, hogy így mindenki jól jár, ugyanakkor a fizetés határidejét is rögzítettük. A közös megegyezéses szerződésbontást remélhetőleg a jövő hét elején írásba is foglaljuk. Volt klubomnak csak annyi a kikötése, hogy a bajnokság első öt helyezettjéhez nem igazolhatok a következő évadban.”A Vasas edzője, Köstner Vilmos több friss hírt is mondott. "Csodálatosan felújították a csarnokunkat, s ebben a remek környezetben, az alakuló új, sikeréhes csapatunkkal csakis jó – sőt, kiemelkedő – eredményeket szeretnénk elérni – hangoztatta a derűlátó mester. – A dél-koreai válogatott ellen viszont, a vendégeink kérésére, még nem itt, hanem Százhalombattán lépünk pályára július huszonnyolcadikán. Szeretnénk szerződtetni a magyar kézilabda egyik legnagyobb értékét, Farkas Andreát, akivel még a tavasszal beszéltem, amikor azt hallottam, befejezi sportpályafutását. Ettől a szándékától szerencsére elállt, ezért hétfőn megbeszélhetjük, hogy milyen feltételekkel áll a Vasas kapujába. Egyelőre arról van szó, hogy a TF-tanulmányai miatt hetente három napon edzene. Pásztor Zsófiával az évad végén szóban megállapodtam, hogy még egy évig marad, de megváltoztatta az elhatározását, pedig a tudására, rutinjára hatalmas szükségünk lett volna. A pótlására az ukrán válogatott Natalia Horovát igazoltuk, aki az Akademija Kijevből érkezik. A két évre szerződtetett irányító gyors és ügyes, elképzelhető, hogy beállósként is szerepet kap. Egyéves kihagyás után visszatér csapatunkba Németh Barbara, aki amatőrként fog kézilabdázni, ezért hetente csak három edzésen kell részt vennie.”A festői portugál sziget csapatába tartó Pásztor Zsófia elmondta, hogy egyéves szerződést írt alá a Madeirával. "A jobb kereseti lehetőség mellett az is csábító volt, hogy a portugál bajnokságban aligha vár rám akkora megterhelés, mint a magyar NB I-ben, amelyben az utóbbi évadban nagyon elfáradtam – mondta a volt válogatott átlövő. – Ugyanakkor nem levezetni megyek a szigetre, hiszen maximalista vagyok önmagammal szemben. A sportolás befejezéséről még nem gondolkodom, a madeirai szerződésem lejárta utáni időszakról pedig még találgatni is felesleges.”A már külföldi csapatokat is megjáró Brigovácz Nikolett, a válogatott egykori átlövője, tavaly ősszel szerepelt legutóbb az FTC-ben, és ő is egyéves szerződést kötött a portugál klubbal. "A híres Tanja Medved segített mindkettőnket Madeirára – mondta. – Augusztus tizenegyedikén kezdjük az edzéseket, és remélem, addigra elintéződik a nemzetközi játékengedélyem kiadásának ügye is, amellyel a magyar szövetséghez fordultam segítségért. Úgy tudom, két szerb lány helyére igazolt bennünket a Madeira, és más külföldi nem is jön új klubunkba.”
Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: világkupa-selejtezőt játszik a vízilabda-válogatott

Minden más foci
5 órája

Európai kézilabdaligák: Tóth Rajmond és Jánosi Tamás is remekelt Spanyolországban

Kézilabda
5 órája

Az Auxerre ellen játszott döntetlent a Loic Negóval felálló Le Havre; a Monaco legyőzte a Marseille-t

Francia labdarúgás
6 órája

Thuram vezérletével az Inter öt góllal küldte haza a Romát

Olasz labdarúgás
6 órája

Sok helyzet, de csak egy gól: az ETO tovább küzd a bajnoki címért, újra élre állt

Labdarúgó NB I
7 órája

Vívás: a legjobb 32 volt a végállomás a kadét törőzőknek a vb-n

Utánpótlássport
7 órája

Helycsere az élen: kihasználta a Honvéd botlását a kiütéses sikert arató Vasas – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
8 órája

NB III: hat gólt vágott a Tatabánya, ötig jutott a Gyulai Termál

Labdarúgó NB II
8 órája
Ezek is érdekelhetik