Nem esett messze az alma a fájától

Vágólapra másolva!
2003.06.21. 22:24
Címkék
A Veszprémben aratott sikerben főszerep jutott a mezőny legeredményesebb játékosának, a kilenc gólt szerző Mocsai Tamásnak, a svájci bajnokságban hatodik helyen záró TV Suhr jobbátlövőjének, aki az ottani góllövőlistán a harmadik helyen végzett, az akciógólok listáján pedig első lett.
A legendás sikerkapitány, Mocsai Lajos Németországban felnőtt fia (az alma nem esett messze fájától) tavaly igazolt a Dunaferr SE-ből új klubjába, ahova még egyéves szerződés köti. A TF sportmendzser szakán befejezte a második évet, és szándékai szerint szívesen folytatná pályafutását Suhrban, ahol a vajdasági Csordás Zoltán az edzője."Meglepett Skaliczki mester behívója, hiszen Svájcban már hat hete befejeződött a bajnokság, és Suhrban ezekben a napokban már csak levezettünk – mondta Mocsai Tamás. – Ôszintén szólva nem gondoltam, hogy Nagy Lászlót megműtik, és szóba kerülhet a szereplésem. Legutóbb egy éve voltam kerettag, amikor az ukránok elleni világbajnoki selejtezőre készült a csapat, de akkor, sajnos, megsérültem, ezért kimaradtam a válogatottból. A megtisztelő hívást természetesen elfogadtam, és örömmel csatlakoztam társaimhoz, akiket jól ismertem, hiszen a keret nem sokat változott az utóbbi esztendőben. Nagyon jó hangulatú, összefogott taktikai és erőnléti munkát végeztünk mind Tatán, mind Veszprémben, és a párizsi Bercy-kupán kellően összekovácsolódott a csapat. Igaz, ezután még változott a keret, hiszen Buday kivált, Pérez, Csoknyai és Díaz pedig csatlakozott hozzánk, de a lényeg, a jó csapategység, a kitűnő közösségi szellem megmaradt. A veszprémi visszavágón idegesen kézilabdáztunk, mert tudtuk, mindenki kötelező győzelmet és továbbjutást várt tőlünk, és ezek a mérkőzések többnyire nagyon nehezek. Így volt ez most is, de sikerült áthidalnunk az abból fakadó kisebb nehézségeket, hogy Pérezzel és Díazzal még sosem játszottam egy csapatban. Boldog voltam, hogy a hibáinkat rendre javítottuk, és nagy örömet szereztünk a közönségnek és persze önmagunknak is.”Mocsai Tamás hétfőn visszatér Svájcba, ahol klubcsapatával befejezi a bajnokság utáni levezető gyakorlásokat, majd egy hónapos szabadságra újra hazatér.
Legfrissebb hírek

A Liverpool sztárigazolásai csalódást okoztak; nagy fogás Madridban, Münchenben és Manchesterben

Minden más foci
26 perce

Nikola Jokics karácsonyi ajándéka: 56 pont a Minnesota ellen

Amerikai sportok
1 órája

Tenisz: Jack Draper hamarosan visszatér és ott lesz Melbourne-ben

Tenisz
1 órája

„Máig bennem él, kiskoromban milyen izgatottan vártam a feldíszített karácsonyfát”

Egyéb egyéni
2 órája

A hat labdavesztés miatt kikapott Minnesotában és elbúcsúzott a rájátszástól a Detroit – videók

Amerikai sportok
7 órája

IFFHS: Kovács István a negyedik legjobb játékvezető 2025-ben

Minden más foci
9 órája

17 pontos hátrányból fordított és győzött a Knicks a Cavaliers ellen

Amerikai sportok
12 órája

Afrika-kupa: nem játszhat pénteken a házigazda Marokkó csapatkapitánya

Minden más foci
12 órája
Ezek is érdekelhetik