Nem ő az egyetlen világklasszis sportoló, aki külsejében rock-sztárra emlékeztet, de majdnem az egyetlen a kézilabdások között. Abban aztán különösen unikumnak számít, hogy mozgása is egy sportpályára vetődött muzsikuséra hasonlít, aki leginkább a zenészek-újságírók rangadóra vesz a kezébe labdát, semmint profi sportemberre. Pedig az: fatális hibák mellett világversenyeket eldöntő szédületes lövések és zseniális passzok jellemzik a játékát. A sportág egyik különös színfoltja hosszú-hosszú bundesligás évek után hazaköltözik Svédországba, s lassan megkezdi "nyugdíjas éveit. Staffan Olsson a handball-world című szaklapnak adott interjút.
Jobb kézzel irányít, ballal pedig a hálót bombázza. Így aztán igazi jobbátlövő, aki irányítni is imád
Jobb kézzel irányít, ballal pedig a hálót bombázza. Így aztán igazi jobbátlövő, aki irányítni is imád
– Ez inkább csak álom, mint cél. Harminckilenc évesen túl messzire már nem tervezhetek. Az idei térdsérülésem is megmutatta, milyen könnyen véget érhet egy pályafutás. Ráadásul még ki is kell jutnia Svédországnak a játékokra, roppant kemény vetélytársakkal szemben. (Dánia, Jugoszlávia, Szlovénia – és már csak egy hely kiadó! A. A.) És persze az sem biztos, hogy Bengt Johansson még mindig számít rám.
– Régóta hangoztatja, hogy nem akar edzősködni. De a kézilabdához azért ragaszkodik, nem?
– Boldog lennék, ha később is a sportágban dolgozhatnék, de ki tudja, mit hoz a jövő. Még az is lehet, hogy egyszer odacsücsülök a kispadra, ha már ennyi évet a játéknak szenteltem. Ma viszont még el sem tudom képzelni magam a pályán kívül.
– Önnek sok tisztelője van, de azok sincsenek kevesen, akik gúnyolni szokták. A flensburgi szurkolótábor rigmusai például aligha fognak hiányozni…
– Csak nevetek rajtuk. Utálva szeretnek. A remek hangulat még akkor is feldob, ha mindenki ellenem van. A kritikára meg oda se figyelek.
– Tizenhárom év után int búcsút Németországnak. Milyen emlékeket őriz a három kenyéradójáról?
– Az első két évet Hüttenbergben töltöttem, mint az egyszem külföldi, akkoriban ugyanis még nem lehetett több. Ugródeszkaként nem volt rossz, kár, hogy a feljutás nem sikerült az élvonalba. Aztán jött négy remek esztendő a Niederwürzbachban. Jó kis vidéki csapat, bajnoki ezüstérmet nyertünk, és hazavittük a City-kupát. (Ma már nincs ilyen, az EHF-kupával egyenértékű. – A. A.) Harminckét évesen, 1996-ban költöztem Kielbe, nem gondoltam, hogy hét évig maradok.
– Hosszú haja lett a "védjegye”. Megszabadul tőle valamikor?
– Régebben azt kérdeztem magamtól: mi lesz velem negyven évesen, csak nem hordhatok ekkora bundát? Már majdnem negyven vagyok, most meg azt kérdezem: minek vágatnám le? Amúgy is jóval rövidebb, mint a régi szép időkben. Tizenöt évesen növesztettem meg, időnként a számot sem lehetett látni a hátamon.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik