Lovász Zsuzsa: Dunaferr

2003.06.13. 20:41
Címkék
DUNAÚJVÁROS. A női MK-döntő másnapján Hónig Péter, a Dunaferr Rt. elnök-vezérigazgatója köszöntötte az újvárosi csapatot, és kiemelte: ismét a Dunaferr bizonyult a legeredményesebb magyar női csapatnak, amely a bajnoki cím megszerzése mellett az EHF-kupa döntőjébe is bejutott. Az együttes jövőjét kedvezően befolyásolhatja az az elnökségi döntés, amelynek értelmében a női kézilabda is a kiemelten támogatott szakosztályok szűk körébe került. . A kézilabdázók megkezdték szabadságukat, amely azonban nem lesz teljesen programmentes: jövő csütörtökön a Parlamentben veszik át a bajnoki aranyérmeiket, s ugyancsak ezen a napon az Országház előtt kialakított pályán jótékony célú mérkőzést játszanak az országgyűlési képviselők válogatottjával. Ferling Bernadettre és Pálffy Zsuzsára kisebb térdműtét is vár még a nyáron. "Eldőlt, hogy mégsem érkezik hozzánk a kiszemelt román beállós. Szülése után visszatér Radulovics Bojána, és a múlt évben kölcsönjátékosként Vácott szereplő Stiener Szilvia. Dunaújvárosban folytatja pályafutását a Győrből érkező Lovász Zsuzsa” – tájékoztatott Bodnár Sándor, a női kézilabda kft. ügyvezető igazgatója, aki hozzáfűzte, a juniorcsapatból Vincze Melinda felkerült a felnőttek közé, valamint megbeszéléseket kezdtek több tehetséges fiatal kölcsönadásáról – írja tudósítónk, Szirmai György.
Legfrissebb hírek

Változtatás után: sikeres Eb

Úszás
3 perce

Iraola Liverpoolja nagy tempóval és győzelemmel hangolt az idényrajtra

Minden más foci
11 perce

Sima dunaszerdahelyi siker a felvidéki rangadón

Minden más foci
22 perce

Szettgyőzelemig jutott a magyar női röplabda-válogatott a spanyolok ellen

Röplabda
40 perce

La Liga: Gulácsi nélkül ikszelt Santanderben a Villarreal, gond nélkül nyert az Espanyol

Spanyol labdarúgás
45 perce

Légiósok: Bolláék gólparádét rendeztek; Csinger, Skribek és Gruber bemutatkozott új csapatában

Légiósok
46 perce

Ökölvívás: magyar győzelem nélküli nap az U19-es Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

NB III: Tischler Patrik mesternégyest ért el, a Dorog hét gólt vágott; a Szolnok ötöt kapott

Labdarúgó NB II
1 órája