Mohácsi Árpád - Szeged vagy Tatabánya?

DONÁT TAMÁSDONÁT TAMÁS
2003.05.13. 22:53
Címkék
A vártnál egy kicsivel előbb érkezett haza az Arab Emírségekből Mohácsi Árpád, aki a télen a Fotex KC Veszprémből igazolt az Al Saad gárdájába. Néhány nap híján három hónapig kézilabdázott a távoli ország bajnokságában a korábbi magyar gólkirály, aki itthon az idény végéig Veszprémben kapott engedélyt az edzések látogatására.
"Két nagy tornát megnyertünk – büszkélkedett a balátlövő. – Az Emír Kupában és a klubcsapatokvilágbajnokságán is elsők lettünk. Tizenegy mérkőzésen nyolcvannégy gólt lőttem, de ebben nincsenek benne a hétméteresekből szerzett találatok. Ráadásul a balszélen védekeztem is. Azért kellett előbb hazajönnöm, mert az emírnek nem tetszett az egyik tornán a csapatunk játéka, s úgy döntött, hogy a harmadik tornán már a junioroknak ad inkább főszerepet. Ez azt is jelentette, hogy a szerződésem lejárt. A családom nélkül nagyon nehéz időszakot éltem át, de legalább kézilabdázhattam, és megőriztem a formámat. Júliustól szabadon igazolható vagyok, és máris hárommagyar csapat érdeklődött utánam. De egyelőre nem publikus az együttesek neve.”A játékos nem beszélt róla, de egyes hírek szerint Mohácsi Árpád szerződtetése újra szóba került a Pick-Szegednél, ám a legnagyobb a valószínűsége annak, hogy a nagy nyári bevásárlást végző Tatabányában folytatja pályafutását, ahol az újvárosi Szathmári János, Németh Attila, valamint az orosházi Rosta István mellett talán a győri Iváncsik Tamás is a csapattársa lehet.
Legfrissebb hírek

Nagyot küzdött önmagával a világ egyik legnehezebb versenyén

Csupasport
3 perce

Háborús veszély miatt elhalasztották Ázsia legnagyobb futballtornáját

Minden más foci
8 perce

Majoross Gergely komoly kihívásra számít Amiens-ben a férfi jégkorong NEK-en

Jégkorong
23 perce

Kálnoki-Kiss Attila: A magyar sport a következő évben is biztos alapokon működhet

Minden más foci
47 perce

November végén dől el, hogy Szőke Balázs marad-e a kaposvári kosárcsapat edzője

Kosárlabda
54 perce

Gyűlölet, nem múló lelki teher, súlyos eltiltás, börtön – mi vár a tragikus ütközés másik szereplőjére?

Spanyol labdarúgás
55 perce

Marco Rossi: Urblík József lehet Szoboszlai Dominik helyettese

Magyar válogatott
1 órája

Sportlövő-vb: Rédecsi Máté jól áll gyorstüzelő pisztolyban, Jákó Miriam hetedik szabadpisztolyban

Egyéb egyéni
1 órája