Tour: Van Aert sprintsikere, több összetett esélyes nagy hátrányban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.07.15. 18:03
null
Nyári idill – a 10. szakaszon is „világot látott” a Tour mezőnye (Fotó: AFP)
A belga Wout van Aert nyerte hétfőn a Tour de France országúti kerékpáros körverseny 10.  szakaszát, amelyen a francia Julian Alaphilippe megőrizte sárga trikóját, míg több összetett esélyes komoly hátrányt kapott.

A Saint-Flour és Albi közötti 217.5 kilométeren egy gyorsasági részhajrá és négy kategorizált – egy negyedik és három harmadik kategóriás – emelkedő várt a versenyzőkre.

Egy hatfős szökevénycsoport korán eltekert a mezőnytől, amely csupán három perc előnyt engedett, mert a befutó kedvezett a sprintereknek. Ennek megfelelően utol is érték a csoportot. A sárga trikós Alaphilippe és csapata, a Deceuninck-Quick-Step 34 kilométerrel a cél előtt komoly sebességre kapcsolt, ezzel megszakította a mezőnyt, a vezetéshez a címvédő Geraint Thomas és Egan Bernal sora, az Ineos is hozzájárult.

Az összetett többi esélyese közül csupán Nairo Quintana tudott a mintegy ötvenfős élcsoporttal tartani, ugyanakkor Thibaut Pinot, Rigoberto Uran, Richie Porte, Jakob Fuglsang, illetve technikai hiba miatt még jelentősebb hátránnyal Mikel Landa is leszakadt. Bár próbáltak felzárkózni, végül csak húsz másodpercre tudták faragni a különbséget, miközben teljesen elkészültek az erejükkel, így végül 1:40 perc hátránnyal értek célba, Landa 2 perc 9 másodpercet kapott.

A mezőnyhajrában az első Tourján szereplő, 24 éves Van Aert negyedkerék különbséggel előzte meg Elia Vivianit, harmadikként Caleb Ewan ért célba.

A keddi szünnap után szerdán az Albi és Toulouse közötti 167 kilométer vár a mezőnyre, amely összesen 3460 kilométert teljesít a jövő vasárnapi, párizsi befutóig.

TOUR DE FRANCE
10. szakasz, Saint-Flour–Albi, 217.5 km

1. Wout van Aert (belga, Jumbo-Visma) 4:49:39 óra
2. Elia Viviani (olasz, Deceuninck-Quick-Step) azonos idővel
3. Caleb Ewan (ausztrál, Lotto-Soudal) a. i.

Az összetett élcsoportja
1. Julian Alaphilippe (francia, Deceuninck–Quick-Step) 43:27:15 óra
2. Geraint Thomas (brit, Ineos) 1:12 perc hátrány
3. Egan Bernal (kolumbiai, Ineos) 1:16 p h.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik