Gyász: elhunyt a legendás bringás, akihez csak hat hasonló volt

MTI/H. Á.MTI/H. Á.
Vágólapra másolva!
2019.08.17. 14:27
Elhunyt a kerékpársport legnagyobbjai közé tartozó olasz Felice Gimondi, egyike annak a hét klasszisnak, aki képes volt megnyerni mind a három nagy körversenyt, a Giro d'Italiát, a Tour de France-t és a Vuelta a Espanát egyaránt.

Elhunyt a kerékpársport legnagyobbjai közé tartozó olasz Felice Gimondi, egyike annak a hét klasszisnak, aki képes volt megnyerni mind a három nagy körversenyt, a Giro d'Italiát, a Tour de France-t és a Vuelta a Espanát.

A hírt hazája sportági szövetsége közölte szombaton, hozzáfűzve, hogy a 76 éves sportemberrel Szicíliában, úszás közben szívroham végzett.

Gimondi 1965-ben, 22 esztendősen, első profi idényében nyerte meg a Tour de France-t, a Girón két évvel később diadalmaskodott, a Vueltán pedig 1968-ban. Az olasz körversenyen 1969-ben és 1976-ban is első lett. A versenyzéstől 1978-ban vonult vissza.

Gimondi volt a második kerékpáros, akinek sikerült mind a három nagy körversenyt megnyernie – előtte csak Jacques Anquetilnek sikerült. Később aztán Eddy Merckx, Bernard Hinault, Alberto Contador, Vincenzo Nibali és Chris Froome is megnyerte mindhárom nagy körversenyt.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt a Debrecen és a Vasas korábbi kapusa

Labdarúgó NB I
7 órája

Gyász: szerdán temetik T. András Emil egykori sportújságírót

Egyéb egyéni
Tegnap, 10:25

Gyász: elhunyt Arany Éva vb-ezüstérmes kézilabdázó

Kézilabda
2025.06.13. 11:35

Gyász: balesetben elhunyt a junior olasz bajnok raliversenyző

Egyéb egyéni
2025.06.11. 19:34

Gyász: elhunyt Kincses Tibor, olimpiai bronzérmes cselgáncsozó

Egyéb egyéni
2025.06.09. 19:28

Tragédia a Nemzetek Ligája döntőjén, lezuhant a lelátóról és elhunyt egy szurkoló

Minden más foci
2025.06.09. 09:34

Gyász: kétévesen elhunyt az Újpest támadójának öccse

Labdarúgó NB I
2025.06.09. 09:24

Elhunyt Fésüs Irén korábbi válogatott röplabdázó, szakedző

Röplabda
2025.06.08. 11:13
Ezek is érdekelhetik