Zoran Kedacic lett a kaposvári férfi röplabdások új főnöke

Vágólapra másolva!
2025.06.17. 18:30
null
Zoran Kedacic (jobbra) ls Víg Attila (Fotó: Fino Kaposvár)
A szlovén válogatott másodedzőjeként is dolgozó tréner lett a Fino Kaposvár vezetőedzője, a klub pedig a játékoskeret alakulásáról is beszámolt a keddi sajtótájékoztatóján.

Az előző idényben bajnoki ezüstérmes somogyi klub kedden, sajtótájékoztatón mutatta be a 41 éves szakembert, aki a 2022 óta a szlovén válogatott másodedzőjeként is dolgozik, s aki a nemzeti csapattal 2022-ben világbajnoki negyedik, 2023-ban Európa-bajnoki bronzérmes volt, míg a tavalyi, párizsi olimpiát az ötödik helyen zárta. Kedacic vezetőedzőként a többi között a szlovén ACH Volley Ljubljana, illetve az osztrák Aich/Dob együtteseit is irányította, s amellett, hogy kétszeres szlovén bajnok, 2017-ben a Közép-európai Ligát is megnyerte előbbi csapattal.

„A Magyar Kupában és a bajnokságban a döntőbe jutás a cél, és a nemzetközi színtéren idén is megméretjük magunkat: csapatunk a következő szezonban a Challenge Kupában indul. A sorsolás még nem ismert, de szeretnénk ebben a versenysorozatban is bizonyítani” – emelte ki Bögöly Gyula, a sportegyesület elnökségi tagja. A Challenge Kupa a harmadik számú európai kupasorozat, amelynek sorsolását július 15-én rendezik majd.

Vig Attila, a csapat ügyvezetője három új magyar játékos csatlakozását jelentette be: a somogyiakhoz igazol az egykori válogatott játékos, Dávid Csanád, aki Romániából tér haza, a kaposvári utánpótlásból pedig felkerül a felnőttekhez Kránitz Dénes center és Finta Dániel ütő. Geiger András, a sportegyesület elnökségi tagja elmondta: a vezetőség folyamatosan egyeztetett az elmúlt időszakban az új vezetőedzővel a külföldi játékosok szerződtetéséről, így feladóátló poszton érkezik a csapathoz Matej Smidl Csehországból és Alin Ion Romániából. Centerposzton két légióssal erősít a Fino Kaposvár: az argentin Franco Medina Nagybányáról jön, valamint az orosz felmenőkkel rendelkező amerikai Maxim Grigoriev az Egyesült Államok egyetemi bajnokságból érkezik.

A 20-szoros bajnok kaposváriak azt már korábban bejelentették, hogy a tavalyi keretből Bögöly Gábor, Magyar Bálint, Hubicska Patrik, Laczó Bálint, Csordás Bertalan, Kiss Bálint, a brazil Bruno Feliciano és az orosz Sztyepan Novoszelov marad. A felkészülési időszakot augusztus 8-án kezdi majd a csapat, a cél pedig, hogy az október eleji szezonkezdésre mindenki százszázalékos formába kerüljön.

Kedacic elődje, a szerb Slobodan Prakljacic májusban közös megegyezéssel távozott a vezetőedzői posztról. Irányításával három szezon alatt két bajnoki címet és egy Magyar Kupát nyertek a somogyiak.

 

Legfrissebb hírek

Irány Angyalsziget! – Karádi Zoltán jegyzete

Röplabda
Tegnap, 0:08

Montenegró legyőzésével közel került a négyes döntőhöz a magyar válogatott a női röplabda Európa-ligában

Röplabda
2025.06.13. 20:22

A dobogó (is) telitalálat volt

Röplabda
2025.06.12. 17:24

Női röplabda Extraliga: hosszabbított válogatott centerével az Újpest

Röplabda
2025.06.11. 20:14

Elhunyt Fésüs Irén korábbi válogatott röplabdázó, szakedző

Röplabda
2025.06.08. 11:13

Röplabda: a rossz kezdés után lett bajnok a Pénzügyőr az U17-eseknél

Utánpótlássport
2025.06.06. 19:03

Kétszettes hátrányból fordítva győzött női röplabda-válogatottunk Romániában

Röplabda
2025.06.06. 18:30

A kapitány szeretné, ha játékosai megmutatnák a bennük rejlő potenciált a férfiak röplabda Európa-ligájában

Röplabda
2025.06.05. 19:13
Ezek is érdekelhetik