Ajánló: tragédiák bringázás közben

T. N.T. N.
Vágólapra másolva!
2021.05.31. 19:48
A kerékpársportban számos végzetes szerencsétlenséget jegyezhettünk fel, ezek egyik része edzés, másik része verseny közben történt – de leginkább közlekedési baleset következtében.

Néhány hete számolt be róla a The Guardian, hogy edzés közben halálos kimenetelű balesetet szenvedett Gwen Inglis amerikai országúti kerékpáros, aki a 45–49 éves korosztályban hazája bajnoka volt. A brit napilap szerint a tragédia otthonához közel, Denverben érte, miközben férjével, Mike-kal kerekezett. Szemtanúk szerint a sportolónő halálát egy a kerékpársávba kisodródó Nissan okozta. Később kiderült, hogy a vétkes sofőr, a 29 esztendős Ryan Scott Montoya az előző éjszaka alkoholt és marihuánát fogyasztott.

„A Coloradói Kerékpáros-szövetség egyik legjobb versenyzőjét veszítette el – olvasható a szervezet közleményében. – Nehéz szavakba önteni, mekkora fájdalmat okoz egy ilyen kitűnő bringás halála. Lenyűgöző személyiség volt, aki nemcsak az állami, hanem az országos bajnokságot is megnyerte, ráadásul sokan a példaképüknek tekintették.”

Ebben az évben egy másik halálos bringásbaleset is történt: január 25-én a kolumbiai Daniel Pedraza Castillót autóbusz ütötte el, amely azért tolatott, hogy felvegyen egy, az út szélén maradt utast.

A teljes cikket elolvashatja a csupasport.hu weboldalon!

Legfrissebb hírek

Magyarok is részt vettek a katonai ejtőernyős vb-n

Csupasport
2025.11.29. 13:47

Szombaton Óriás tekerés – 11 városban várják a résztvevőket

Csupasport
2025.11.25. 17:27

Keller Sándor hiszi, kiemelkedő eredményre lehet képes a backyardban

Csupasport
2025.11.22. 15:16

Jön a Balaton Maraton futóbuli, a péceli teljesítménytúra és a Naszály Trail terepfutás

Csupasport
2025.11.20. 09:36

Magyar aranyérmek és részvételi rekord a répcelaki szkander vk-n

Csupasport
2025.11.13. 18:09

A napfelkelte erőt adott neki, a hajrában lépett előre a vb-n

Csupasport
2025.11.11. 17:00

Jön minden idők legnagyobb létszámú hazai föld alatti futóversenye

Csupasport
2025.11.07. 13:39

Presztízsértékű volt neki a verseny, érmet nyert rajta

Csupasport
2025.11.04. 16:33
Ezek is érdekelhetik