Lorena Wiebes másodszor lett Európa-bajnok, majdnem bevált Vas Blanka terve

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2024.09.14. 17:51
Wiebes 2022 után másodszor lett Európa-bajnok (Fotó: Getty Images)
A belgiumi Limburgban zajló idei országúti kerékpáros Európa-bajnokság utolsó előtti versenynapján rendezték a női mezőnyversenyt: a Heusden-Zolder és Hasselt közötti 162 kilométeres pályán egész nap akadtak szökési kísérletek, végül mezőnyhajrában a 2022-es bajnok a holland Lorena Wiebes diadalmaskodott. Vas Blanka taktikus versenyzéssel végül a 8. helyen ért be a sprint végén.

 

Az országúti kerékpárosok női Európa-bajnoki címe egy kivételtől eltekintve holland privilégiumnak számít, az olasz Marta Bastianelli 2018-as sikerét leszámítva mindig a németalföldi ország képviselői diadalmaskodtak, s az ország női kerékpározásának erejét jól mutatja, hogy nem volt egyetlen duplázójuk sem. Máig, de ne szaladjunk ennyire előre.

A mezőnyben ott volt olimpiai negyedik helyezettünk Vas Blanka is, aki a verseny előtt elárulta, arra készül, hogy élvezze a versenyt, hiszen jól ismeri a környéket.

„Telente innen nem messze lakom, amikor belga és holland rendezésű cyclocross-versenyeken indulok, ez a magyarázat. Nem számítok magamtól igazán sokra, mert a Tour után volt egy hét pihenőm, kihagyásom. Annyira nem is érzem jól magam, de azért megpróbálok Lorena (Wiebes – a szerk.) kerekén maradni a sprintnél, aztán igyekszem megelőzni, még ha nem is biztos, hogy ez lehetséges” – fogalmazott a magyar bajnok és még néhány hétig regnáló U23-as világbajnok Vas a versenyt közvetítő Eurosport kamerájának még a rajt előtt, s talán nem is sejtette, mennyire igaza lesz.

Ami a versenyt illeti: az elejétől fogva viszonylag nagy tempóban haladt a mezőny, nem igazán sikerült egyetlen szökési kísérletnek sem tartósan meglógnia az elején – próbálkozott többek között egyébként a cseh Nikola Nosková, aki bő fél perc előnyt épített magának, aztán egy körforgalomban elesett, így hamar befogta a mezőny. Az első bő egy óra után megint Nosková volt az, aki egyedül támadva ezúttal egy perc előnybe került, aztán összesen hat rövidebb macskaköves szakasz közül a harmadik előtt másodszor is befogta a cseh bringást a mezőny, amely ekkor már csak nagyjából 50 főt tartalmazott – persze Vas is ott volt az élbolyban. A végül célba nem érő Noskováéhoz hasonlóan több magányos támadást is hozott a verseny második fele, de csak ritkán kúszott az előny egy perc fölé, végül szökevény nélkül, holland vezetéssel érkezett meg a mezőny a hasselti körpályán az utolsó körhöz – Vas Blanka ekkor is megbújt a mezőnyben, s még az olaszokra tette a kerekét, majd a belgák és a svájci Noemi Rüegg farvizén került a tervei szerint Wiebes közelébe.

Másfél kilométerrel a cél előtt már csak két segítője volt Lorena Wiebesnek, aki mögött ott helyezkedett Vas, a hajrát az olaszok indították, a 23 éves magyar bringás viszont leszakadt a kontrázó Wiebesről, aki könnyedén megnyerte a sprintet, az olasz Elisa Balsamo és a lengyel Daria Pikulik előtt, s ezzel némiképpen kárpótolta magát az olimpiáért, egyben ő lett az első kétszeres női Európa-bajnok. Vas Blanka nagy hajrát vágott ki, és ugyan a dobogóról lemaradt, de a top 10-ről nem: a nyolcadik helyen szelte át a célvonalat a sprint végén.

ÖSSZEFOGLALÓ

ORSZÁGÚTI KERÉKPÁROS EURÓPA-BAJNOKSÁG
NŐI MEZŐNYVERSENY (Heusden-Zolder–Hasselt, 162 km)
1. Lorena Wiebes (Hollandia) 3:56:34
2. Elisa Balsamo (Olaszország) azonos idő
3. Daria Pikulik (Lengyelország) a. i.
...
8. Vas Blanka (Magyarország) a. i.

Az Európa-bajnokság záró napján vasárnap a délelőtti junior korú női mezőnyverseny után délután rendezik a férfiak mezőnyversenyét, amelyen négy magyar kerékpáros ül nyeregbe, Fetter Erik, Karl Ádám és az időfutamon 21. helyen végzett Pelikán János.

 

Legfrissebb hírek

Varga Csaba világbajnoki bronzérmes művészi teremkerékpárban

Kerékpár
Tegnap, 12:05

Terepkerékpár Eb: Vas Blanka 11., Van der Heijden folytatta a holland hegemóniát

Kerékpár
2025.11.08. 16:23

Megszűnik a 2016-ban alakult magyar-osztrák kerékpároscsapat

Kerékpár
2025.11.07. 12:59

Schneller Domonkos szerint évről évre fejlődik a magyar kerékpársport

Kerékpár
2025.11.06. 11:14

Elhunyt a legidősebb olimpiai bajnok

Kerékpár
2025.11.03. 08:47

Lucinda Brand ma is megállíthatatlan volt, Vas Blanka a 9. lett Lokerenben

Kerékpár
2025.11.02. 18:40

Vas Blanka 13. lett a Koppenbergcrosson

Kerékpár
2025.11.01. 15:09

A Vas testvérek a belgiumi Koppenbergcrosson méretik meg magukat

Kerékpár
2025.10.31. 10:25
Ezek is érdekelhetik