„Szerettem volna megmutatni, hogy még van bennem erő” – Valter Attila a Giro pénteki szakasza után

2024.05.24. 21:46
107th Giro d'Italia 2024 - Stage 14
Valter Attila szerint több szerencsére van szüksége (Fotó: Getty Images)
Mint arról korábban már beszámoltunk, Andrea Vendrame győzött a Giro d'italia országúti kerékpáros körverseny pénteki szakaszán, amelyen Tadej Pogacar változatlan előnnyel tartotta meg a rózsaszín trikót, Valter Attila pedig nagyot harcolt, hogy bekerüljön a nap szökésébe, ám nem járt sikerrel. A magyar kerékpáros az M4 Sport helyszíni stábjának elárulta: az egyik legnehezebb rajt volt ez pályafutása során, noha a lábai nagyon jók voltak.

„Olyan számokat mentem az első másfél órában, amit nem nagyon láttam eddig, de nyilván ez nem mindig elég, jókor is kell a jó helyen lenni. Ma rengetegszer jó helyen voltam, már a legelején is, ott fél órát nagyon keményen kellett nyomni, hogy távol tartsuk a mezőnyt, aztán végül nem engedtek el, utolértek – tekintett vissza a szakaszra Valter Attila, aki rámutatott: még ezt követően is egy órán át aktív volt, végig igyekezett támadásokban benne lenni és a mezőny elejében, az első 20-30 bringás között helyezkedni, amikor a csapattársai bekerültek a szökésbe, akkor is elöl volt. – A lábaimmal elégedett vagyok, az érzésekkel is, de van, amin nem tudok változtatni. Szerettem volna aktív lenni, magabiztosan versenyezni, ezeket megtettem, nem lehetek teljesen elégedetlen. Ugyanakkor nagyon jó lett volna ez a szakasz nekem, szerettem volna megmutatni, hogy még van bennem erő. Ezt magamnak bebizonyítottam, még okosabbnak kell lenni, még több szerencse kell, hogy ez ki is tudjam hozni.”

Kerékpár
2024.05.24. 18:05

Giro: Vendrame hegyi szakaszt nyert, Valter nem került be a sikeres szökésbe

Szombaton az Alpago és Bassano del Grappa közötti 184 kilométeres etap vár a mezőnyre.

A szombati etapra előre tekintve azt mondta: még nem tudja, jó ötlet-e szökni, mivel Pogacar csapata, az UAE kontrollálni fogja a szakaszt, mivel már ezen is sok szlovén szurkoló állt az utak mellett, szombaton pedig még többre számít, így meglátása szerint a szlovén rózsaszín trikós nagyon szeretné megnyerni ezt. Így minél tovább szeretne a mezőnyben maradni és teljesen kihajtani magát.

„Szeretnék teljesen elfáradni erre a Giróra, hogy végképp jól essen a pihenés utána – szögezte le Valter, aki kiemelte, mennyire jólesik neki a magyar szurkolók buzdítása. – Tényleg azt hittem, hogy Magyarországon versenyzem, elképesztő, hogy ilyen kis Isten háta mögötti falvakban is a nevemet hallom és a magyar zászlót látom a címerrel.”

„Elképesztő volt a hangulat a rengeteg szlovén zászlóval és szurkolóval, sok ismerős arcot láttam: családtagok, barátok, a saját csapatom tagjai, így még az esőben is fantasztikus volt tekerni. Jó, hogy most volt egy kicsit könnyebb, bár még így is elég kemény napunk. A holnapi szakasz nagyon nehéz lesz, küzdeni fogunk érte” – felelte Pogacar az M4 Sport kérdésére.

 

Legfrissebb hírek

Valter és a büszkeségünk – Simon Zoltán publicisztikája

Kerékpár
15 órája

Isaac Del Toro szerezte meg a háromágú szigonyt a Tirrenón

Kerékpár
2026.03.15. 17:18

Andresen mesés győzelmet aratott, Valter sokat dolgozott csapatáért

Egyéb egyéni
2026.03.11. 17:22

Filippo Ganna megállíthatatlan volt a tengerparti időfutamon

Kerékpár
2026.03.09. 16:23

Pogacar úgy folytatta, ahogy tavaly abbahagyta

Kerékpár
2026.03.07. 17:47

Ülve hagyta állva ellenfeleit Mathieu van der Poel

Kerékpár
2026.02.28. 17:26

Wout van Aert kihagyja az Omloopot szombaton, Valter harmadszor a Bahrein színeiben

Kerékpár
2026.02.26. 13:47

Valter és Feldhoffer csapata is indul a Magyar körön

Kerékpár
2026.02.19. 11:33
Ezek is érdekelhetik