Kajak-kenu vb: Gál és a kajak vegyes páros döntős, Kiss kiesett

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2021.09.18. 15:38
null
Gál Péter bejutott a döntőbe (Fotó: MTI)
A kajak egyesek 500 méteres versenyében érdekelt Gál Péter és a kajakos vegyes páros bejutott a döntőbe a koppenhágai kajak-kenu világbajnokság szombati versenynapján, az ugyancsak 500-on érdekelt kenus Kiss Balázs ugyanakkor kiesett a középfutamban – közölte az MTI.

 

Az utolsó előtti nap délutáni programjában mindössze két olyan középdöntő szerepelt, amelyben magyar hajó is vízre szállt. Férfi K–1 és C–1 500 méteren is az első három hely ért finálét, de míg a szolnoki Gálnak sikerült elcsípnie a harmadik pozíciót, a dunaújvárosi Kiss negyedik helyével lemaradt a döntőről.

Most rendezték a kajak vegyes párosok előcsatározásait is: a délelőtt két ezüstérmet is begyűjtő Lucz Anna és Csizmadia Kolos kettőse megnyerte előfutamát, így a középfutamban már nem is kellett rajthoz állnia.

Mindez azt is jelenti, hogy a vasárnapi záró napon sorra kerülő 16 döntőből 15-ben lesz magyar hajó.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik