Kajak-kenu: hat magyar érem a szombati termés Szegeden

P. A./MTIP. A./MTI
Vágólapra másolva!
2018.05.19. 13:20
null
Kopasz Bálint 1000 méteren szerzett ezüstérmet Szegeden (Fotó: Tumbász Hédi)
Hat érmet, három-három ezüstöt és bronzot szereztek a magyar versenyzők a Szegeden zajló kajak-kenu világkupa szombati versenynapján. Bodonyi Dóra K–1 500 méteren, Kopasz Bálint pedig K– 1 1000 méteren nyert ezüstérmet, Hajdu Jonatán, Fekete Ádám duó a kenu kettesek 500 méteres távján végzett a második helyen.

 

A Balla Virág, Devecseriné Takács Kincső kenupáros előbb 200-on, majd 500-on is harmadikként ért célba.

Az utolsó szombati döntőben, K–2 500 méteren Nádas Bence és Erdőssy Csaba szintén a harmadik helyen végzett.

A Takács Tamara, Vad Ninetta kettős K–2 500 méteren célfotóval maradt le a dobogóról és végzett a negyedik helyen, Medveczky Erika hatodik lett K–1 500 méteren.

A szombati paradöntőkben is jutott egy érem a hazai csapatnak a VL2 200 méteren harmadik Juhász Tamás révén.

A vasárnapig tartó szegedi versenyre 60 ország közel 700 sportolója nevezett, a magyar csapat 62 fős.

„Számítottam rá, hogy Caitlin Ryan kiemelkedik majd a mezőnyből, az új-zélandiak csúcsformában érkeztek Szegedre, miután náluk már megvolt a válogató, amelyen nagyon jó eredményeket eveztek – mondta a Nemzeti Sportnak Bodonyi Dóra, a K–1 500 m ezüstérmese. – Túl sokat azonban nem akartam az ellenfeleimmel foglalkozni, megtanultam az évek során, hogy nálam az nem célravezető. Szerettem volna jó pályát kajakozni és a döntőt úgy végigevezni, ahogyan elterveztem – ez sikerült, nagyon örülök az ezüstéremnek. A szezonra vonatkozóan nem szeretnék jósolgatni, nagyon az elején tartunk még, két hét múlva jön az első válogató, amelyen szeretném élvezni a versenyzést. Célom, hogy bekerüljek a négyesbe, és Szabó Gabriellával párosban is rajthoz állunk.”

„Szerettem volna megvédeni a címemet a hazai világkupán, ezzel együtt örülök a második helynek, nagyon jó érzés itthon dobogóra állni – fogalmazott a döntője után Kopasz Bálint. Erős hátszél fújt a döntőben, amelyhez oldalszél is társult, de nekem kedveztek az időjárási viszonyok, sikerült egy jó pályát teljesítenem. Hétszáz méterig úgy kilencvenöt százalékos tempóban eveztem, az utolsó háromszázon indítottam, éreztem, hogy van még bennem energia. Sikerült is feljönnöm, de sajnos a portugál Fernando Pimentát nem tudtam befogni. Remélem, lesz még esély idén a visszavágásra, akár az Európa-, akár a világbajnokságon, de ehhez még válogatóversenyeket kell itthon nyerni."

VOLT EGY KIS DISZHARMÓNIA

Balla Virág, a C–2 200 és 500 m bronzérmese:
„Nagyon elégedettek vagyunk a két bronzéremmel, a rövidebb távra nemigen szoktunk készülni, a kétszázas döntőt egyfajta bemelegítésnek szántuk fő távunkra, az ötszáz méterre. A tavalyi világkupán nyerni tudtunk, most nem, de nem érem csalódottnak magam, úgy vélem, befoghatók az előttünk végző egységek is. Egyesben még mindketten versenyzünk, utána jön a válogató, amelyen szeretnénk jó időeredménnyel végezni. A hazai ellenfeleinket sem becsüljük le, de könnyebbség, hogy nem a válogatókra, hanem a világversenyekre kell csúcsra járatni magunkat.”

Takács Kincső, a C–2 200 és 500 m bronzérmese:
„A kétszázat ötven méterig izomból toltam, még levegőt is elfelejtettem venni. De az ötszáz sokkal nehezebb volt, nagyobb meccs folyt a pályán, a mezőny érezhetően továbberősödött tavalyhoz képest. A tavasznak abban a szakaszában járunk, amikor nagyon erős iramokat tudunk menni, de a gyorsítás, a robbanékonyság még hiányzik. A végével, a hajrával sosem volt gondunk, a táv elején kell gyorsulnunk. Összességében elégedett vagyok, mert nagyon nehéz versenynapon szereztünk két érmet, reggel egyéniben kezdtünk, azt követte a két páros finálé.”

Nádas Bence, a K–2 500 m bronzérmese:
„Talán hét összeüléssel, és a harmadik maximális pályánkkal szereztünk világkupa-érmet, aminek nagyon örülök, ahogyan a pályánknak is – minden úgy ment a döntőben, ahogyan az edzőinkkel előzetesen megbeszéltük. Verseny közben éreztem, hogy nagyon szoros a vége, nem is mertem az első pillanatokban örülni. Összességében biztató, amit a párosunk mutatott, akár a jövőre nézve is, de erről még beszélnünk kell az edzőinkkel.”

Erdőssy Csaba, a K–2 500 m bronzérmese:
„Meglepetés az eredményünk, bár a barátnőm előre megmondta, hogy a harmadik helyet elcsíphetjük. Meg is tettünk érte mindent, nagyon boldog vagyok! Kemény rajtot beszéltünk meg, és azt a tempót kellett tartanunk, amíg bírjuk, aztán háromszázötven méternél mondtam be a hoppot, próbáltunk még egyet indítani – az eredmény azt mutatja, sikerült!”

Hajdu Jonatán, a C–2 500 m ezüstérmese:
„Az a célunk, hogy fokozatosan eljussunk az ezer méterig, remélhetőleg már jövőre. Erre az évre azt tervezzük, hogy kijussunk a világbajnokságra, és ott minél eredményesebbek legyünk. Most éreztem csak meg, hogy a korábbi távomhoz, a kétszázhoz képest mennyivel hosszabb az ötszáz méter. Korábban, a korosztályos versenyeken indultam ezer méteren, bízom benne, hogy idővel visszajönnek az emlékek.”

Fekete Ádám, a C–2 500 m ezüstérmese:
„Az előfutamban volt egy kis diszharmónia, amit át kellett beszélnünk. Rossz érzéssel szálltunk ki utána a hajóból. A döntőben aztán megcsináltuk, amit szerettünk volna. Az első lépéseket megtettük az olimpiai táv, az ezer méter felé, de még mindig csak tapogatózunk, hogy kellene a pályát jól felépíteni. Az utolsó ötven méteren már csak a szívünk és a szurkolók biztatása vitt minket előre.”

KAJAK-KENU VK
FÉRFIAK

K–1 1000 m:
1. Fernando Pimenta (portugál) 3:24.359 p
2. Kopasz Bálint 3:25.647
3. Roi Rodriguez (spanyol) 3:26.259
K–2 200 m:
1. Cristian Toro, Saúl Craviotto (spanyol) 31.429
2. Marko Novakovic, Nebojsa Grujic (szerb) 31.752
3. Piotr Mazur, Dorian Kliczkowski (lengyel) 32.268
...6. Apagyi Levente, Hérics Dávid 32.496
...8. Csizmadia Kolos, Varga Márk 32.935
K–2 500 m:
1. Rodrigo Germade, Marcus Walz (spanyol) 1:26.893
2. Vaszilij Pogreban, Jurij Posztrigaj (orosz) 1:27.809
3. Nádas Bence, Erdőssy Csaba 1:27.982
...6. Koleszár Mátyás, Németh Viktor 1:28.882
C–1 1000 m:
1. Martin Fuksa (cseh) 3:44.989
2. Oleg Tarnovszki (moldovai)3:47.283
3. Carlo Tacchini (olasz)3:47.361
...6. Bodonyi András 3:50.361
C–2 500 m:
1. Vincent Slominski, Mateusz Kaminski (lengyel) 1:37.572
2. Hajdu Jonatán, Fekete Ádám 1:38.472
3. Michal Marek Lubniewski, Arsen Sliwinski (lengyel) 1:38.555
...6. Slihoczki Ádám, Szőke Attila 1:43.094

NŐK
K–1 500 m:

1. Caitlin Ryan (új-zélandi) 1:46.576
2. Bodonyi Dóra 1:47.748
3. Hermien Peters (belga) 1:49.059
...6. Medveczky Erika 1:49.509
K–2 500 m:
1. Lisa Carrington, Kayla Imrie (új-zélandi) 1:39.018
2. Ana Roxana Lehaci, Viktoria Schwarz (osztrák) 1:39.980
3. Teresa Portela, Joana Vasconcelos (portugál) 1:40.785
4. Takács Tamara, Vad Ninetta 1:40.824
...6. Racskó Fruzsina, Szabó Ágnes 1:41.941
C–2 200 m:
1. Lin Ven-csün, Csang Lu-csi (kínai) 43.082 p
2. Irina Andrejeva, Oleszija Romasenko (orosz) 43.954
3. Balla Virág, Devecseriné Takács Kincső 44.427
C–2 500 m:
1. Laurence Vincent-lapointe, Katie Vincent (kanadai) 1:53.513
2. Ma Jen-an, Szun Meng-ja (kínai) 1:54.130
3. Balla Virág, Devecseriné Takács Kincső 1:55.941
...6. Kisbán Zsófia, Bragato Giada 2:03.769

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik