Kajak-kenu: gödi edzővel készül Kammerer, aki tervez a négyessel

2016.10.25. 19:13
null
A Londonban olimpiai ezüstérmes egység nagyon készült Rióra, de elbukta a hazai válogatót (Fotó: Szabó Miklós)
Közös csapatban képzelik el a jövőt a Londonban ezüst-, a bakui Európa Játékokon pedig aranyérmes férfi kajaknégyes tagjai, amíg el nem dől, hogy a férfi négyesek 500 vagy 1000 méteren fognak versenyezni Tokióban a 2020-as olimpián. A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) honlapjának keddi beszámolója szerint a döntés hamarosan várható ezzel kapcsolatban.

 

„Ha marad az ezer, akkor nagy esélye van, hogy együtt maradunk, ha ötszáz lesz, akkor a klubérdekhez igazodom, és lehet, hogy különválnak útjaink. Az biztos, hogy más-más edzőkkel tervezzük a felkészülést – idézi az olimpia.hu a háromszoros olimpiai bajnok Kammerer Zoltánt. Hozzátette, ő a tervek szerint maradna győri színekben. – Ha az ötkarikás szabályok úgy hozzák, akkor nem biztos, hogy a fiúkkal tartok. »Ezer méteresek« voltunk, az ötszáz új felállást hozhat. Az biztos, hogy Kati néni után már új edzővel készülök, ráadásul a lakóhelyemen, Gödön kerestem szakembereket.”

A honlap beszámolója alapján Fábiánné Rozsnyói Katalintól néhány nappal ezelőtt köszöntek el a férfi kajaknégyes tagjai. Kammerer kifejtette, felkereste nevelőedzőjét, Nieberl Lászlót, aki megtanította neki a kajakozás alapjait.

„A technikám további csiszolását tőle várom, hiszen ő tudja legjobban, honnan indultam. Szintén a Dunakanyar egyik szakembere Klink Zoltán, aki erőnléti edzőként vált híressé, tőle várom a fizikai erőm fejlesztését" – magyarázta Kammerer Zoltán.

Kulifai Tamás, Pauman Dániel és Tóth Dávid jelenleg a Vasas sportolói, a sajtóban azonban több, klubváltással kapcsolatos hír is megjelent a weboldal beszámolója szerint.

„Mi Pauman Danival és Tóth Dáviddal együtt tervezünk, új edzőkben gondolkozunk, de még az átigazolási időszakban vagyunk, és nem szeretnék nagyon előreszaladni – fogalmazott Kulifai Tamás világbajnok, a négyes tagja. Hozzátette, megkerestek már két edzőt, de a megegyezéssel az átigazolási időszakot meg kell várni. – A kétszeres olimpiai bajnok Fazekas-Zur Kriszta edző-férje, Rami Zur lenne az egyik mesterünk, Beé István a másik. Mindkettő kiváló kajakos volt, nem is olyan régen hagyták abba a versenyzést, még versenyeztünk is velük. Mindketten olimpiai pontszerzők, Beé Pista többszörös világbajnok. Velük képzelnénk el a Tokióhoz vezető utat.”

A Kammerer Zoltán, Szalai Tamás, Pauman Dániel, Kulifai Tamás összeállítású négyest a riói olimpia előtt a válogatón a Hufnágel Tibor, Ceiner Benjámin, Kugler Attila, Somorácz Tamás egység előzte meg, és utazhatott az ötkarikás játékokra, ahol a 11. helyen zárt.

Legfrissebb hírek

Bakó Zoltán: Nem belenyúltam valamibe, hanem csináltam!

Kajak-kenu
2026.10.11. 07:26

Adolf Balázs világbajnok, a sportág örökös bajnokává vált!

Kajak-kenu
2026.08.30. 14:38

Varga, Lucz és női kenu négyesünk vb-ezüstérmes, férfi kenu kettesünk harmadik

Kajak-kenu
2026.08.30. 11:10

Férfi kenu négyesünk megvédte világbajnoki címét Poznanban!

Kajak-kenu
2026.08.29. 14:51

Fekete karszalagban versenyezve tisztelegtek sportolóink Boros Gergely emléke előtt a vb-n

Kajak-kenu
2026.08.27. 17:08

„Lötyög” a víz, a szél is játszadozik, de kajak-kenusaink eddig minden akadályt sikerrel vettek a vb-n

Kajak-kenu
2026.08.26. 12:07

Kovács Katalin: Értem, hogy magas számok ezek, de csak a szakmaiság lebegett a szemem előtt

Kajak-kenu
2026.07.30. 10:58

Kopasz Bálint szerint a bajnok viselkedjen férfiként!

Kajak-kenu
2026.06.22. 11:02