Kajak-kenu: Fábiánné elmondta, mikor vonul vissza

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.05.19. 18:08
Fábiánné Rozsnyói Katalin a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) honlapjának elárulta: ezt az olimpiai ciklust még végigcsinálja, utána azonban felhagy az edzősködéssel. A legendás kajakedző sietve hozzátette, teljesen azért nem szakad el szeretett sportágától.

„Rióig még két év van hátra, utána viszont hátrébb lépek. A múltban több alkalommal meglebegtettem, hogy visszavonulok, most azonban nem fogok visszahőkölni" – idézi a mob.hu Kati nénit.mob.hu Kati nénit.

„Az idén leszek 72 éves, és bár belül fiatalnak érzem magam, az embernek egy idő után be kell látnia, hogy semmit sem lehet a végtelenségig csinálni – folytatta a nagyszerű edző. – A mindennapos megfeszített munka egyre többet kivesz belőlem, és mindenkinek az az érdeke, hogy ebből levonjam a megfelelő következtetéseket."

Fábiánné elmondta: nem hallgatja el, hogy az utóbbi időben valamelyest már visszavett a tempóból, nincs ott az összes edzésen, és nem utazik el az összes versenyre.

„Egyre jobban értékelem, ha néha csak úgy semmittevéssel töltöm az időt, és kicsit jobban oda tudok figyelni a családomra, esetleg kertészkedem – mondta Fábiánné, aki szerint természete sokat változott az évek folyamán. – Egyre engedékenyebb, elnézőbb vagyok, már nem mindig mondom ki, ami a szívemet nyomja. A lányom sokkal maximalistább, rendesen meghajtja az edzéseket, nem ismer kegyelmet, miközben én néha szándékosan elfordítom a fejemet."

Kati néni ugyanakkor megnyugtatott mindenkit, Rio után sem száll ki teljesen a kajak-kenu körforgásából.

„Annyi bizonyos, hogy hátrább lépek, de azt nehezen tudom elképzelni, hogy hétfőtől vasárnapig semmit se csináljak. Az önfényezésnek a látszatát is kerülni szeretném, de az évtizedek alatt felhalmoztam annyi tapasztalatot, hogy szaktanácsadóként vagy valamilyen más formában még segíthessek. A véleményemet továbbra is meg szeretném osztani, ám kizárólag azokkal, akik kíváncsiak rá."

Legfrissebb hírek

Bakó Zoltán: Nem belenyúltam valamibe, hanem csináltam!

Kajak-kenu
2026.10.11. 07:26

Adolf Balázs világbajnok, a sportág örökös bajnokává vált!

Kajak-kenu
2026.08.30. 14:38

Varga, Lucz és női kenu négyesünk vb-ezüstérmes, férfi kenu kettesünk harmadik

Kajak-kenu
2026.08.30. 11:10

Férfi kenu négyesünk megvédte világbajnoki címét Poznanban!

Kajak-kenu
2026.08.29. 14:51

Fekete karszalagban versenyezve tisztelegtek sportolóink Boros Gergely emléke előtt a vb-n

Kajak-kenu
2026.08.27. 17:08

„Lötyög” a víz, a szél is játszadozik, de kajak-kenusaink eddig minden akadályt sikerrel vettek a vb-n

Kajak-kenu
2026.08.26. 12:07

Kovács Katalin: Értem, hogy magas számok ezek, de csak a szakmaiság lebegett a szemem előtt

Kajak-kenu
2026.07.30. 10:58

Kopasz Bálint szerint a bajnok viselkedjen férfiként!

Kajak-kenu
2026.06.22. 11:02