Jégkorong-vb: ez aztán a meglepetés, a németek kiejtették Svájcot!

Vágólapra másolva!
2023.05.25. 17:52
null
Három gólt ünnepelhettek a németek (Fotó: IIHF)
A finn-lett közös rendezésű elit jégkorong-világbajnokság negyeddöntőjében eldőlt, hogy az B-csoport élén végző svájciak számára meglepetésre véget ér a világbajnokság, 3–1-re kikaptak ugyanis a németektől, míg az Egyesült Államok a várakozásoknak megfelelően felülmúlta (3–0) Csehországot.

 

ELIT JÉGKORONG-VILÁGBAJNOKSÁG
NEGYEDDÖNTŐ
Svájc–Németország 1–3
(0–1, 1–2, 0–0)
Egyesült Államok–Csehország 3–0 (1–0, 1–0, 1–0)

SVÁJC–NÉMETORSZÁG

Az első három meccsét a tornán még elvesztő, majd a többek között a mieinket is legyőző, négy nyertes meccsből érkező Németország és a B-csoportban a házigazda lettek elleni hosszabbításos vereségen kívül hatszor győztes, csoportelső Svájc összecsapása meglepően indult, hiszen a hetedik perc közepén Maximilian Kästner távoli lövése becsorgott a svájci Robert Mayer lába között a gólvonal mögé.

Mayer potyája


A svájciak a második harmadot már jobban kezdték, amit jelez az is, hogy az első percben egyenlítettek Jonas Siegenthaler góljával, a harmad középen aztán Moritz Sieder végleges kiállítást kapott palánkra lökésért. Hiába azonban az öt perc emberelőny, a németek kivédekezték, sőt, a harmad végén John Peterka révén ismét megszerezték a vezetést. A svájciak pedig még a harmadszünet előtt újabb lépéssel távolodtak az elődöntőtől, amikor Nico Sturm alig fél perccel az előző gól után emberhátrányból is betalált.

Peterka óriási bombája


A hajrában a svájciak mindent megpróbáltak, hogy legalább a hosszabbítást kiharcolják, de hiába lőttek kétszer annyit a németeknél az utolsó húsz percben, még a szépítés sem jött össze nekik, így nagy meglepetésre máris elbúcsúztak a világbajnokságtól. A németek két év után jutottak be vb-n a legjobb négy közé. 1–3

EGYESÜLT ÁLLAMOK–CSEHORSZÁG

Tamperében kevésbé alakult izgalmasan a találkozó: az első felvonásban a csehek alig jutottak lövéshez, az amerikaiak viszont egyet kihasználtak a sok kísérletükből – igaz, Matt Coronato góljához azért kellett némi szerencse, mert a korong ide-oda pattogva került be az európaiak kapujába.

Coronato gólja


A második húsz percben is szerencsésnek mondható lövéssel növelték előnyüket a tengerentúliak, Nico Perbix csípőjéről vágódott a pakk Karel Vejmelka kapujába. A záró játékrész közepén Cutter Gauthier szállította a menetrend szerinti, harmadik amerikai gólt, ezzel le is zárta a mérkőzés érdemi részét.

Az Egyesült Államok ezzel sorozatban harmadik világbajnokságán jutott be a legjobb négy közé, ahol majd a német válogatottal csap össze a döntőbe jutásért szombaton. 3–0

KÉSŐBB
19.20:
Kanada–Finnország (Tv: Sport2)
19.20: Svédország–Lettország

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik