Jégkorong: Ilja Kovalcsuk lett az orosz válogatott igazgatója

I. SZ., MTII. SZ., MTI
Vágólapra másolva!
2021.10.18. 20:00
null
Kovalcsuk idén még játszott a KHL-es Avantgard Omszk színeiben (Fotó: AFP)
Ilja Kovalcsukot nevezték ki a februári pekingi téli olimpián címvédőként szereplő orosz jégkorong-válogatott főigazgatójának.

 

Az orosz szövetség hétfői bejelentése meglepetést okozott szakmai körökben, ugyanis a korábbi kiváló csatár hivatalosan még nem jelentette be visszavonulását, sőt két hónapja még arról beszélt, hogy nem tervezi befejezni a játékot.

A 38 esztendős Kovalcsuk idén még játszott a KHL-es Avantgard Omszk színeiben, 16 alapszakasz-mérkőzésen 17 pontot gyűjtött, a mostani szezonban viszont még nem lépett jégre.

Nemcsak a kétszeres világbajnok, háromszoros vb-harmadik, Stanley Kupa-döntős, olimpiai bajnok és bronzérmes, háromszoros KHL-bajnok, NHL-ben gólkirály Kovalcsuk az egyetlen volt NHL-es az orosz szakmai stábban. Az észak-amerikai profiligában 13 idényt lehúzó Alekszej Zsamnov lesz az olimpián a szövetségi kapitány, míg egyik segítője a korábbi sztárhátvéd Szergej Goncsar, a kapusedző pedig szintén egy NHL-es legenda, Jevgenyij Nabokov.

Az NHL-es sztárok a 2018-as távolmaradást leszámítva 1998 óta játszanak az olimpián, az oroszok egy ezüst- (1998) és egy bronzérmet (2002) szereztek olyan ötkarikás játékokon, ahol az NHL-es profik is ott voltak.

Legfrissebb hírek

Az alpesi sí legendái gyújtották meg a lángot a téli olimpián

Téli olimpia 2026
1 órája

Téli olimpia: tovább menetel a brit és az amerikai curling vegyes páros

Téli olimpia 2026
7 órája

Téli olimpia: magyar rövid pályás gyorskorcsolyázóknak tetszik a versenyhelyszín

Téli olimpia 2026
9 órája

Modell, többszörös olimpikonok, nagy feltámadó és fiatal csillagok – a téli olimpia legnagyobb sztárjai

Téli olimpia 2026
9 órája

Téli olimpia: a 41 éves Vonn szakadt keresztszalaggal is 120 fölötti tempóval száguldott

Téli olimpia 2026
9 órája

Téli olimpia: az Egyesült Államok vezet a műkorcsolyázók csapatversenyében

Téli olimpia 2026
9 órája

Téli olimpia: a sportolók 92 százaléka esett át doppingvizsgálaton

Téli olimpia 2026
12 órája

Téli olimpia: sztárfellépők a San Siróban a péntek esti megnyitón

Téli olimpia 2026
12 órája
Ezek is érdekelhetik