Erste Liga: a Brassó nyerte meg az alapszakaszt

Vágólapra másolva!
2021.02.23. 20:07
null
A sárga mezes brassóiak a hátralévő két meccsük eredményétől függetlenül megnyerték az alapszakaszt (Fotó: Facebook/Brasov Wolves)
A Brassó nyerte meg a jégkorong Erste Liga alapszakaszát, mivel kedden 7–3-ra legyőzte vendégét, a Gyergyói HK-t.


A két erdélyi csapat ezen a héten háromszor találkozik. A Corona Brasovnak összesen két pont kellett, hogy megelőzze a (társ)bajnoki címvédő, de már minden alapszakasz-találkozóját letudó Ferencvárost.

Az első harmad derekán kevesebb mint három perc alatt háromszor volt eredményes a házigazda, amely a folytatásban sem engedte ki kezéből az irányítást.

A negyeddöntők párosítását jövő hétfőn készítik el, először a Brassó választ az 5–8. helyen zárók közül. Másodikként az FTC, harmadikként a Csíkszereda dönt, kivel szeretne megmérkőzni, míg a DEAC számára marad majd egy rivális.

(MTI)

JÉGKORONG ERSTE LIGA
ALAPSZAKASZ
CORONA BRASOV (romániai)–GYERGYÓI HK (romániai) 7–3 (3–0, 1–1, 3–2)
Brassó, zárt kapuk mögött. V:
Csomortáni, Radu, André, Filip (romániaiak)
BRASSÓ: Tőke
Carlson, McFadden – WILSON 1 (1), DAME-MALKA 1 (1) – Boriszenko (2), Bors H. 1 (1) – Gajdó T., Szőcs
Péter B., Tranca, VALCHAR 1 – Fowlie (1), Gliga, Finucci (1) – Mihály E., Molnár Zoltán (1), MOLNÁR ZSOMBOR 1 (1) – N. Vasile (2), GAJDÓ B. 1 (1), A. Vasile
Edző: Dave MacQueen
GYERGYÓ: Ruczuj
Podlipnik, Fejes N. – Imre P., Kozma Zs. (1) – Raszulov, Ferencz-Csibi
Szabó K. (1), Silló A. (1), ST. AMANT 2 – E. Pance, Bíró G., Szigeti – Csergő 1, Benedek, Lázár – SÁRA (1), Elekes-Darabont
Edző: Szilassy Zoltán
Kiállítások: 8, ill. 10 perc
Kapura lövések: 27–31
MESTERMÉRLEG
Dave MacQueen:
– Már ezen a meccsen le akartuk zárni az alapszakaszgyőzelem kérdését, és meg is tettük, amit kellett. Jól korcsolyáztunk, kihasználtuk a lehetőségeinket, mi voltunk a jobb csapat a kapuk előtt. Nagy fegyvertényt hajtottunk végre, mondtam a srácoknak, hogy ezt most élvezzék ki, de még sok munka vár ránk!
Góga Attila másodedző: – A végeredmény nem tükrözi a csapatunk igazi arcát. Két hasonló játékerejű együttest láttam a jégen, ám mi kicsit lassúak voltunk a helyzeteinknél. Ezenfelül nem voltunk meg teljes létszámban, többen kimaradtak kisebb sérüléssel, amelyeket nem kockáztattunk a rájátszásra.

AZ ALAPSZAKASZ ÁLLÁSA
M
GY
HGY
HV
V
L–K
Gk
P
1. Corona Brasov Wolves 34 22 3 5 4 139–84 +55 77
2. FTC-Telekom 36 20 6 3 7 149–107 +42 75
3. Sport Club Csíkszereda 36 21 3 2 10 171–121 +50 71
4. DEAC 36 18 3 3 12 126–100 +26 63
5. MAC HKB Újbuda 35 15 5 4 11 133–111 +22 59
6. UTE 35 15 4 4 12 142–124 +18 57
7. Gyergyói Hoki Klub 34 13 2 9 10 83–98 –15 52
8. Opten Vasas HC 34 8 1 3 22 99–137 –38 29
9. Titánok 34 4 4 3 23 83–151 –68 23
10. Dunaújvárosi Acélbikák 36 2 6 1 27 88–180 –92 19
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik