Jégkorong BL: a Fehérvár házigazdaként, a Zürich ellen kezd

Vágólapra másolva!
2022.06.03. 19:15
null
A Fehérvár házigazdaként, a Zürich ellen kezd (Fotó: Árvai Károly)
A Hydro Fehérvár AV19 először pályaválasztóként lép jégre a férfi jégkorong Bajnokok Ligája (CHL) csoportkörében, ellenfele szeptember 1-jén a végső győzelemre is esélyesnek tartott svájci Zürich Lions lesz.

 

A kupasorozat honlapjának közlése szerint a fehérváriak a második fordulóban is hazai környezetben játszanak, szeptember 3-án a címvédő svéd Röglével találkoznak. A következő héten a visszavágókat rendezik, míg harmadik ellenfelükkel, a lengyel bajnok GKS Katowicével októberben csapnak össze kétszer a Fejér megyeiek.

A főtábla 32 gárdáját nyolc csoportba sorolták, minden négyesből a két legjobb jut nyolcaddöntőbe.

A székesfehérvári együttes azzal biztosította helyét az elitsorozatban, hogy az osztrák ligában az alapszakaszban a 3. helyen végzett, később aztán döntős volt. A magyar klubok közül legutóbb a Dunaferr indult az akkori BEK-ben még 1996–1997-ben, azaz 25 év kihagyás után lesz újra magyar csapat a legrangosabb európai klubsorozatban.

A HYDRO FEHÉRVÁR AV19 PROGRAMJA
1. forduló, szeptember 1. (csütörtök), 19.00: Fehérvár AV19–Zürich Lions
2. forduló, szeptember 3. (szombat), 18.00: Fehérvár AV19–Rögle
3. forduló, szeptember 8. (csütörtök), 18.05: Rögle-Fehérvár AV19
4. forduló, szeptember 10. (szombat), 14.30: Zürich Lions–Fehérvár AV19
5. forduló, október 4. (kedd), 18.00: GKS Katowice–Fehérvár AV19
6. forduló, október 12. (szerda), 19.00: Fehérvár AV19-GKS Katowice

A TOVÁBBI MENETREND
Nyolcaddöntő: november 15-16. és 22-23.
Negyeddöntő: december 6-7. és 13.
Elődöntő: január 10-11. és 17-18.
Döntő: február 18.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Jégkorong MK: a Ferencváros megvédte címét

Jégkorong
2026.02.01. 19:34

Mindkét magyar csapatnak megvan még az esélye a rájátszásra az osztrák hokiligában

Jégkorong
2026.01.26. 15:47

Még a legjobb hatba is becsúszhat a Volán

Jégkorong
2026.01.13. 18:51

Ladányi Balázs: A fiatal idősebbek közé tartozom

Jégkorong
2026.01.06. 11:42

Harmadszor is a Fehérvár bizonyult jobbnak a magyar rangadón

Jégkorong
2026.01.03. 21:16

Osztrák hokiliga: ez nem a magyar csapatok napja volt

Jégkorong
2025.12.28. 19:48

Otthon nyert a Fehérvár az osztrák hokiligában

Jégkorong
2025.12.26. 20:03

Osztrák hokiliga: három fehérvári pont került a fa alá

Jégkorong
2025.12.21. 18:35
Ezek is érdekelhetik