EBEL: a kanadai bekk a ligába vágyott, Fehérváron kötött ki

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.07.21. 12:53
A Fehérvár AV 19 jégkorongcsapatában folytatja pályafutását a 29 éves kanadai védő, Barry Martinelli. A friss szerzemény a fehérváriak klubhonlapján úgy nyilatkozott, hogy az EBEL-t szívesen kipróbálta volna, így örömmel fogadta el a fehérváriak hívását.
A 195 cm-es és 95 kg-os védőnek az édesapja is ismert játékos volt, majd lett fia edzője a tengerentúlon. Illetve Olaszországban is (Valpellice), ahol 2010-ben az ifjabbik Martinelli megkezdte európai kalandozását. Azt követően légióskodott Norvégiában (Rosenborg), majd legutóbb a német másodosztályban (Fischtown Pinguins). Utóbbival tavaly bajnoki címet ünnepelhetett.„Amikor elkezdtem a profi karrieremet Európában, célul tűztem ki, hogy minél több országot és kultúrát megismerjek – nyilatkozta a kanadai védő, aki a Volán utolsó légiós igazolása volt idén nyáron. – Így, amikor a lehetőség adódott, hogy Magyarországon játszhassak, azonnal igent mondtam. Őszintén, nem tudtam túl sokat a csapatról, vagy a magyar hokiról, csak annyit, hogy a Fehérvár az EBEL-ben játszik és az osztrák ligában szereplés mindig is a céljaim között szerepelt. Tudtam, hogy a liga nagyon erős és a barátaim, akik az EBEL-ben játszanak, csak jót mondtak róla. A klubnál szereplő jelenlegi játékosok közül ismerem Chris Bodot, aki a testvéremmel játszott együtt korábban, és néha nyáron játszunk egyet közösen. Az erősségem mindenképp a védekező játékom. Elég nagy játékos vagyok, aki szeret észak-amerikai stílusban játszani, és úgy gondolom, elég megbízható vagyok. Ha lehetőséget kapok, támadásban is besegítek. A szurkolók, remélem, egy olyan játékost látnak majd bennem, aki a csapatot helyezi előtérbe, és mindent megtesz a csapat sikeréért.”
Legfrissebb hírek

Osztrák hokiliga: tartotta a lépést a Klagenfurttal, de kikapott a Fehérvár

Jégkorong
2026.03.15. 20:53

Nehéz helyzetben kezdődik újra a Fehérvár negyeddöntős párharca

Egyéb egyéni
2026.03.15. 09:18

Vasárnaptól rendezik a Fehérvár AV19 Klagenfurt elleni negyeddöntőjét

Jégkorong
2026.03.12. 14:32

Osztrák hokiliga: a héten nem lép jégre a Fehérvár a Klagenfurt ellen

Jégkorong
2026.03.11. 13:21

Felébresztik az altatásból az újraélesztett jégkorongozót

Jégkorong
2026.03.11. 11:04

Lendületből érkezve törne borsot a Klagenfurt orra alá a Fehérvár

Jégkorong
2026.03.10. 10:16

Osztrák hokiliga: bravúros bécsi győzelemmel bejutott a rájátszásba a Fehérvár

Jégkorong
2026.03.08. 19:43

Erdély Csanád: Feljöttünk a víz fölé, és vettünk egy nagy levegőt

Jégkorong
2026.03.07. 09:35
Ezek is érdekelhetik