Jégkorong: az ECHL pontkirálya érkezik a Volánhoz

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.05.19. 10:26
null
Az amerikai Brandon Marino régóta tárgyalt a Volánnal, egy évre szerződött a Fehérvárhoz
A Sapa Fehérvár AV19 játékosaként folytatja pályafutását az amerikai Brandon Marino, aki a 2013–2014-es szezon alapszakaszát az ECHL pontkirályaként zárta. A huszonhét esztendős csatár 72 meccsen 30 gólt szerzett és 58 asszisztot számlált, vagyis összesen 88 pontot gyűjtött a Fort Wayne Komets játékosaként. A rájátszásban tizenegy mérkőzésen további öt ponttal gyarapította szezonbeli teljesítményét.


„Csatár kontingensünk kialakításában kulcsszerepet játszott másodedzőnk Rob Pallin, az ő javaslatára vettük fel a kapcsolatot Brandon Marinóval is. Bízunk benne, hogy Marino ponterős játéka hozzá fog segíteni bennünket céljaink eléréséhez" – nyilatkozta a szerződtetésről Ocskay Gábor szakosztály-igazgató.

Brandon Marino egy évre kötelezte el magát a Fehérvári Ördögökhöz.

„Az ECHL-ben, sőt még az AHL-ben sem tudják megfizetni a klubok azt, amit Európában kereshet egy hokis. Egy éve is átszerződhettem volna Európába, de még hittem benne, hogy felkerülök az AHL-be, adtam magamnak még egy esélyt – mondta Marino a News Sentinelnek, amely szerint a Volán ősz óta tárgyalt a játékossal egy svéd ügynökön keresztül. – Most eljött az az időszak, amikor arra kell gondolnom, hogy a hokiból kell megélnem. A másik szempont, hogy világot láthatok, megismerhetek más kultúrákat, amire az emberek többségének csak akkor nyílik lehetősége, ha nyugdíjas lesz."

AMERIKÁBAN IS SPORTHÍR

Legfrissebb hírek

Osztrák hokiliga: a Fehérvár egy pontot elcsent a címvédőtől, az FTC kikapott

Jégkorong
2026.10.11. 19:20

Osztrák hokiliga: a Volánnak egy gól elég volt a győzelemhez, az FTC kikapott otthon

Jégkorong
2026.09.30. 21:39

Bécsben feledtetheti a Ljubljana elleni vereséget a Volán

Jégkorong
2026.09.23. 08:15

Sok játékperccel fejlődne tovább Horváth Dominik Franciaországban

Jégkorong
2026.09.15. 19:39

ICEHL: a keret utolsó helyéért küzdhetnek a FEHA19 fiatal tehetségei

Jégkorong
2026.08.04. 08:29

Októberben csap össze először a két magyar csapat az ICEHL alapszakaszában

Jégkorong
2026.07.27. 18:16

Mihály Ákos új fejezetet nyit a karrierjében

Jégkorong
2026.07.18. 07:43

Erste Liga: Mihály Ákos Brassóba igazolt, Kreisz Brunó marad Debrecenben

Jégkorong
2026.06.16. 16:46