Franciország: balhét kezdtek a Lyon-szurkolók – videó

Vágólapra másolva!
2021.12.17. 23:23
null
A pályát is ellepték a drukkerek (Fotó: Get French Football News)
Szurkolói rendbontás miatt 1–1-es állásnál félbeszakították a Paris FC és a Lyon között zajló Francia Kupa-mérkőzést, és az is kiderült, hogy péntek este biztosan nem fejezik be a találkozót.

 

A legjobb 32 közé jutásért zajló összecsapás első gólját a párizsiak játékosa, Gaëtan Laura szerezte a 7. percben, de a vendégek – Moussa Dembélé révén – az első félidő végén egyenlítettek. Csakhogy nem sokkal ezután kitört a káosz, a Lyon-szurkolók dobálni kezdték a rivális tábort, emiatt félbe kellett szakítani az összecsapást.


A drukkerek mindezek után a pályát is ellepték, és mivel a rendezők nem tudták biztosítani a mérkőzés problémamentes folytatását, úgy döntöttek, pénteken biztosan nem fejezik be azt.


A francia liga (LFP) nemrégiben mínusz egy ponttal és egymeccses zárt kapus büntetéssel sújtotta a Lyont, amiért a november 21-én megrendezett – de szinte azonnal félbeszakított –, Olympique Marseille elleni hazai bajnokiján az egyik szurkolója megdobta egy üdítős palackkal a vendég OM csapatkapitányát, Dimitri Payetet.

Legfrissebb hírek

Ligue 1: a kelet-franciaországi presztízsmeccsen lezárta rossz szériáját a Strasbourg

Francia labdarúgás
53 perce

Francia Kupa: kilencet lőtt hatodosztályú ellenfelének a Marseille

Francia labdarúgás
2026.01.13. 22:51

Elbukta a városi rangadót, hazai pályán esett ki a PSG a Francia Kupából

Francia labdarúgás
2026.01.12. 23:19

Endrick bemutatkozott, és továbblőtte a Lyont a Francia Kupában

Francia labdarúgás
2026.01.11. 23:06

Francia Kupa: a 86. percben becserélt csatár duplája segítette továbbjutáshoz a Monacót

Francia labdarúgás
2026.01.10. 20:52

A Lyon megverte a Monacót a Ligue 1 szombati rangadóján

Francia labdarúgás
2026.01.03. 23:01

A Real Madrid kölcsönadta brazil támadóját, 1 millió eurót kaphat érte – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.12.24. 13:19

Francia Kupa: a Monaco nagy csatában, a Marseille könnyedén jutott tovább

Francia labdarúgás
2025.12.21. 21:50
Ezek is érdekelhetik