Francia Kupa: 20 év után újra az európai porondon a Nantes!

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2022.05.07. 23:12
null
A Nantes tábora a Stade de France-ban (Fotó: AFP)
A Nantes 1–0-ra legyőzte a Nice-t a labdarúgó Francia Kupa szombat este Saint-Denis-ben megrendezett döntőjében, ezzel története során negyedszer elhódította a serleget, és húsz év után visszatér az európai kupaporondra.

 

A mérkőzés egyetlen gólját Ludovic Blas lőtte a második félidő elején, egy kezezés miatt megítélt tizenegyesből. A GÓL ITT!

Nem számítva a már megszűnt Intertotó-kupában tett két rövid nyári kirándulást (2003, 2004), a Nantes 2002 után léphet ki ismét a klasszikus európai kupaporondra (akkor, 2001-es francia bajnokként a Bajnokok Ligájában indult, és a második csoportkörben, 2002 márciusában játszotta le az eddigi utolsó klasszikus európai kupameccsét).

A „kanárik” negyedszer lettek kupagyőztesek. A francia bajnokságot nyolcszor nyerték meg – a Monacóval holtversenyben negyedikek az örökranglistán –, ám a legutóbbi, 2001-es diadaluk óta nehéz időket élnek: kétszer is kiestek az élvonalból (2007, 2009).

A második kiesés után négy évet húztak le a másodosztályban, és amióta visszakapaszkodtak, a hetedik helynél előrébb egyszer sem végeztek – ebben a kiírásban sem biztos, hogy sikerülni fog nekik.

A Nantes a csoportkörben kezdi majd szereplését az Európa-liga 2022–2023-as idényében.

FRANCIA KUPA
DÖNTŐ
NANTES–NICE 1–0 (0–0)
Saint-Denis,
Stade de France, 80 000 néző. V: Stéphanie Frappart
NANTES:
Lafont – Castelletto, Andrei Girotto, Pallois – Coco (Fábio, 83.), Blas, Moutoussamy, Chirivella (Cyprien, 72.), Merlin – Kolo Muani, M. Simon (Bukari, 73.). Vezetőedző: Antoine Kombouaré
NICE:
Bulka – Lotomba, Todibo, Dante, Bard (Guessand, 86.) – Budaui (J. Kluivert, 57.), Rosario (Lemina, 63.), Thuram-Ulien, Gouiri – Dolberg (Brahimi, 63.), Delort. Vezetőedző: Christophe Galtier
Gólszerző: Blas (47. – 11-esből)


GÓLÖRÖM A NANTES-I SZURKOLÓI ZÓNÁBAN


A STADIONBAN A LEFÚJÁSKOR


 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik