Vb 2022: Szaúd-Arábia nyert, megőrizte négypontos előnyét

H. Á., K. Zs.H. Á., K. Zs.
Vágólapra másolva!
2022.01.27. 20:20
null
Rogic az ausztrál csapat egyik legjobbja volt (Fotó: AFP)
Szaúd-Arábia hazai pályán 1–0-ra legyőzte Ománt a 2022-es labdarúgó-világbajnokság selejtezőjének csütörtöki játéknapján, és megerősítette vezető pozícióját a B-csoportban. Győzött Ausztrália és Japán is, gyakorlatilag eldőlt, hogy ez a három válogatott osztozik majd a csoportnak jutó két vb-kvótán és a pótselejtezőt érő harmadik helyen.

 

SZAÚD-ARÁBIA–OMÁN 1–0

Az omániak az első félidőben jól tartották magukat Dzsiddában, azonban a szünet utáni percekben kihagyott a figyelmük: a 48. percben a kapusról kipattanó labdát Firasz al-Burajkan közelről a kapuba kotorta. A francia Hervé Renard irányította szaúdiak ezzel az aprócska góllal nyertek, így a játéknap korábbi eredményei következtében hiába csökkent minimálisra előnyük a B-csoport élén, estére visszaállt a megnyugtatónak mondható négypontos különbség. Szaúd-Arábia a harmadik helynél lejjebb már nem végezhet, így legrosszabb esetben pótselejtezőt vív.

AUSZTRÁLIA–VIETNÁM 4–0

Az ausztrálok alaposan belecsaptak a lecsóba a vietnámiak ellen, Tom Rogic már az 1. percben betalált, igaz, a VAR alapján a játékvezető érvénytelenítette a találatot. A félidő közepén a Celtic középpályása már az előkészítésben jeleskedett, Jamie Maclaren góljához járult hozzá egy gólpasszal.

Az első félidő ráadásának perceiben Rogic maga is feliratkozott a gólszerzők közé, s ezúttal a VAR sem tudta ebben megakadályozni. Az utolsó húsz percben aztán betalált Craig Goodwin, majd kiosztott egy asszisztot Riley McGreenek – utóbbi két gólszerzőben közös, hogy mind a ketten góljuk előtt néhány perccel léptek pályára csereként –, így Ausztrália 4–0-ra győzött.

JAPÁN–KÍNA 2–0

Japán csak „feleennyire” győzte le Kínát. Oszako Jujabüntetőből szerzett vezetést a 13. percben, a második félidőben Ito Dzsunja talált be csaknem negyedóra játék után.

Kedden újabb fordulót rendeznek, a folytatásra, egyben a zárásra március végén kerül sor az utolsó két körrel.

A két ázsiai csoportból az első két-két helyezett jut ki a vb-re, a harmadikak pótselejtezőt vívnak.

ÁZSIAI VB-SELEJTEZŐ, HARMADIK SZAKASZ
7. FORDULÓ
B-CSOPORT
Ausztrália–
Vietnám 4–0
Japán–Kína 2–0
Szaúd-Arábia–Omán 1–0

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Szaúd-Arábia 7
6
1 10– 3 +7 19
2. Japán 7 5
2 7– 3 +4 15
3. Ausztrália 7
4
2 1 13– 4 +9 14
4. Omán 7
2 1
4 6– 8 –2 7
5. Kína 7
1 2
4
7–13 –6 5
6. Vietnám77
4–16–12 0

A-CSOPORT
Irán–
Irak 1–0
Libanon–Dél-Korea 0–1
Arab Emírségek–
Szíria 2–0

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Irán7
6
112– 2+1019
2. Dél-Korea7
5
2 9– 2 +7
17
3. Arab Emírségek 7
2
3 2 6– 5 +1
9
4. Libanon 7
1 2
4
4– 7 –3 5
5. Irak
7
4 3
3–10 –7 4
6. Szíria 7
2
5
5–13 –8 2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik