Eb 2020: München, Bilbao és Dublin hétvégéig kapott haladékot

M. D.M. D.
2021.04.19. 14:54
null
Még mindig nem tudni, lehetnek-e majd nézők – és ha igen, akkor mennyi – a müncheni Eb-meccseken (Fotó: AFP, archív)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) hétvégéig adott haladékot a nyári Európa-bajnokság három rendező városának, Münchennek, Bilbaónak és Dublinnak, hogy döntsön a nézők esetleges beengedéséről – írja az MTI.

 

Az UEFA eredetileg a végrehajtó bizottság hétfői üléséig várta a szükséges garanciákat, de most újra kitolta a határidőt.

Az UEFA megerősítette, Budapest célja a telt házas meccsrendezés
Egyelőre nincs garancia arra, hogy lesznek nézők Münchenben

Az UEFA azt szeretné, ha minden helyszínen legalább korlátozott létszámban jelen lehetnének szurkolók, ugyanakkor ha ez nem lehetséges, az nem jár automatikusan a rendezési jog elvesztésével. A többi kilenc társrendező már az első, április 7-i határidőig jelezte, hogy az adott helyszíneken mennyi nézőt szándékozik beengedni, közülük egyedül Budapest vállalta a telt házas rendezést.

A német szövetség azt szerette volna, hogy a lelátó egyötödét tölthessék meg szurkolók, ehhez azonban nem kapta meg a szükséges politikai támogatást. Münchenben a magyar válogatott is pályára lépne, ugyanis a németek ott fogadják mindhárom csoportellenfelüket, így a címvédő portugál és a világbajnok francia válogatottat is.

A kontinensviadalt június 11. és július 11. között Európa tizenkét nagyvárosában – Budapesten, Londonban, Münchenben, Bakuban, Szentpéterváron, Rómában, Koppenhágában, Bukarestben, Amszterdamban, Dublinban, Bilbaóban és Glasgow-ban – rendezik meg. A magyar fővárosban a Puskás Aréna három csoportmérkőzésnek és egy nyolcaddöntőnek ad otthont.

Információink szerint nem kizárt, hogy ha a kialakult helyzet miatt az eredeti házigazdák közül lesz olyan város, amely nem rendez végül Eb-mérkőzést, akkor Budapest ugrik be a helyére. Különösen érdekes kérdés ez a müncheni helyszínnel kapcsolatban, ahol a házigazda német csapat ellen a magyar válogatott is pályára lépne – akárcsak az F-csoport másik két tagja, Portugália és Franciaország is.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Nem ússza meg a Fenerbahce? Az UEFA fegyelmi eljárást indított a lyoni balhé miatt

Bajnokok Ligája
2026.09.03. 11:02

Real Madrid–Inter, Liverpool–Atlético Madrid rangadókkal indul a BL alapszakasza

Bajnokok Ligája
2026.08.29. 14:16

Valahol Európában – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
2026.08.28. 23:29

A Bragával és a Crvena zvezdával is találkozik Markgráf Ákos és Németh Hunor csapata a Konferencialiga alapszakaszában

Európa-konferencialiga
2026.08.28. 14:18

Az FC Barcelona Raphinha és Fermín López góljával megverte a Bilbaót

Spanyol labdarúgás
2026.08.27. 23:02

Infantino egyre nagyobb bajban, az UEFA büntetőeljárást indítana vele szemben

Minden más foci
2026.08.27. 19:15

Infantino-terv: az UEFA visszavonhatja a FIFA-tornák bojkottjára vonatkozó fenyegetését

Minden más foci
2026.08.26. 15:47

Az UEFA 3.3 milliárd eurót oszt ki a klubsorozatok résztvevői között

Bajnokok Ligája
2026.08.26. 13:54