Eb 2020: még mindig kapni jegyeket három budapesti meccsre

K. T. I.K. T. I.
2021.06.03. 10:34
null
Aki szeretne, még jegyhez juthat a budapesti Eb-meccsekre (Fotó: Szabó Miklós, archív)
Három mérkőzésre, a magyar labdarúgó-válogatott franciák elleni, a portugálok franciák elleni meccsére, valamint a Budapesten rendezendő nyolcaddöntős találkozóra csütörtök délelőtt még lehetett belépőt kapni az UEFA jegyértékesítési oldalán.

 

Mint arról beszámoltunk, szerda délután ismét megnyílt a jegyértékesítési felület, ahol a Budapesten rendezendő Európa-bajnoki mérkőzésekre is lehetett újfent belépőket vásárolni. A jelek szerint ezúttal nem fogytak el pillanatok alatt a jegyek, legalábbis nem minden mérkőzésre: a Puskás Arénába tervezett négy Eb-meccsből ugyanis háromra – a magyar–francia és portugál–francia csoporttalálkozókra, valamint a nyolcaddöntőre, ahol a C-csoport első helyezettje akár a magyar, azaz az F-csoport harmadik helyezettjével is találkozhat majd – még csütörtök délelőtt is lehetett belépőket váltani.

A portugál–francia és a nyolcaddöntős meccsre ráadásul akár 30 eurós, azaz a legolcsóbb kategóriába szóló jegyeket is kosárba tehettek a vásárlók.

Ahogy tettük azt korábban is, kérjük olvasóinkat, hogy hozzászólásban írják meg személyes tapasztalataikat az Európa-bajnoki jegyértékesítésről!

A jegyportál ide kattintva érhető el!

EURÓPA-BAJNOKSÁG
AZ F-CSOPORT (BUDAPEST, MÜNCHEN) PROGRAMJA
Június 15., kedd, 18.00
Budapest
Magyarország–Portugália
Június 15., kedd, 21.00
München
Franciaország–Németország
Június 19., szombat, 15.00
Budapest
Magyarország–Franciaország
Június 19., szombat, 18.00
München
Portugália–Németország
Június 23., szerda, 21.00
Budapest
Portugália–Franciaország
Június 23., szerda, 21.00
München
Németország–Magyarország
További csoportok, helyszínek, menetrend – EB-ADATBANK!

 

Legfrissebb hírek

„Most a feltöltődés kerül előtérbe” – Szoboszlai üzent a szurkolóknak

Magyar válogatott
21 órája

Népsport: Sebes Gusztáv egy döntetlenbe bukott bele

Népsport
2026.06.09. 09:15

Állítsa össze a magyar válogatott Kazahsztán elleni kezdőcsapatát!

Magyar válogatott
2026.06.09. 09:07

Varga Barnabás a legjobb, Szűcs Kornél a legrosszabb értékelést kapta olvasóinktól a finnek ellen

Magyar válogatott
2026.06.07. 14:02

Áron bácsiék – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
2026.06.06. 23:14

Varga Barnabás: Meglepődtem Kovács Bendegúzon

Magyar válogatott
2026.06.06. 07:08

Csinger Márk kezdőként mutatkozik be a válogatottban – így kezdünk a finnek ellen

Magyar válogatott
2026.06.05. 18:36

Olvasóink így küldenék pályára a magyar válogatottat Finnország ellen

Magyar válogatott
2026.06.05. 14:45
Ezek is érdekelhetik