P. K. 2021.10.18 21:12 Frissítve: 2021.10.18 23:35

Anglia: „Elkerülhetetlen büntetés; az FA olcsón megúszta” – sajtóvisszhang

Megnéztük, miként kommentálja az angol sajtó a nyári Eb-döntőben történt, angol szurkolói rendbontások kapcsán született hétfői UEFA-döntést. Több portál csak a tényt közli, de ahol véleményt is formálnak, ott jogosnak érzik a büntetést, sőt az a vélemény is megfogalmazódott, hogy sokan érezhetik túl enyhének, miközben a Magyarországgal szemben született büntetéseket sem felejtik el felsorolni.

Az angol sajtó egyetért abban, hogy elkerülhetetlen volt a büntetés az Eb döntő előtti szurkolói rendbontások után (Fotó: AFP)

 

Mint arról beszámoltunk, több mint három hónappal a londoni Anglia–Olaszország Eb-döntőt követően, a meccs előtt történt szurkolói rendzavarás ügyében hétfő délután az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) fegyelmi bizottsága ítéletet hirdetett: a következő, UEFA égisze alá tartozó két tétmérkőzést zárt kapuk mögött kell az angol válogatottnak lejátszania (a második mérkőzésre szóló bezárás két évre felfüggesztve). Emellett a büntetés 100 000 eurós pénzbüntetést is tartalmaz.

AZ FA ÁLLÁSFOGLALÁSA

„Bár csalódottak vagyunk az ítélet miatt, belenyugszunk az UEFA döntésébe – kommentálta a bejelentést az angol Futballszövetség (FA). – Elítéljük azok szörnyű viselkedését, akik a Wembley Stadionban és annak környékén felfordulást okoztak, és mélyen sajnáljuk, hogy közülük egyesek bejutottak a lelátóra. Eltökéltek vagyunk, hogy ilyesmi többé ne fordulhasson elő, ennek érdekében független bizottságot is alakítottunk a körülmények kivizsgálására. Megadunk minden segítséget a hatóságoknak a vétkesek felderítése és számonkérése érdekében.”

A vezető angol médiumok közül a BBC először is közli az angol szövetség, az FA hivatalos állásfoglalását a büntetésről, megemlíti, hogy az FA-nek nem ez volt az első büntetése az idei Európa-bajnoksággal összefüggésben (júliusban 30 000 euróra büntették meg az Anglia–Dánia elődöntőn történtek miatt: Harry Kane tizenegyese előtt a lelátóról úgy próbálták megzavarni Kasper Schmeichelt, a dánok kapusát, hogy lézerrel világítottak a szemébe), majd részletezi a magyar szövetség büntetéseit is az Eb és a szeptemberi magyar–angol mérkőzéssel kapcsolatban.

Azt mi tesszük hozzá, hogy az Európa-bajnokságon történtek miatt a Magyar Labdarúgó-szövetséget még az Eb alatt három zárt kapus mérkőzéssel és 100 000 eurós pénzbírsággal büntette meg az európai szövetség, a harmadik meccsre szóló bezárást ebben az esetben is felfüggesztve. A FIFA pedig két zárt kapus meccsel (ebből egyet felfüggesztve) és 200 000 svájci frankos büntetéssel sújtotta az Anglia elleni szeptemberi vb-selejtezőn történtek miatt az MLSZ-t. Érdekesség a büntetések kapcsán, hogy mivel az UEFA-határozat mindkét ország esetében jövőre, a Nemzetek Ligájában léphet életbe, még az is előfordulhat, ha újra egy csoportba kerülünk a mieinkhez hasonlóan az A-divízióban szereplő angolokkal, hogy a két ország az egymás elleni meccseken tölti majd le a büntetéseket, ebben az esetben Londonban és Budapesten is zárt kapuk mögött mérkőzne meg a két válogatott.

 
UEFA: csak bezárták a Wembleyt is – egy plusz egy zárt kapus meccs az angolok büntetése

Visszatérve a szemléhez: a BBC részletesen is felidézi az Eb-döntő előtt történt incidenseket. Megemlíti többek között, hogy a Wembley területére jegy nélkül beözönlő szurkolók a játékosok rokonainak fenntartott területre is bejutottak, és a tömeg elsodorta az angol válogatott játékos, Harry Maguire édesapját is, akinek több bordája is eltörött. A londoni rendőrség közlése szerint 51 szurkolót vettek őrizetbe a döntőhöz kapcsolható rendbontások során, ebből 26 személyt a Wembley területén.

A BBC a büntetésről szól cikkhez egy szubjektív visszaemlékezést is mellékel egyik szakírójától, Phil McNultytól, aki maga is kellemetlen perceket élt át a stadionba való bejutáskor.

„Az FA nem kerülhette el a büntetést a szégyenteljes botrányok miatt az Eb-döntő után – fogalmaz McNulty. – Az ittas szurkolók megrohamozták az eléjük kerülő akadályokat, a stadionon belüli irányítás összeomlott, a jegy nélkül beözönlő szurkolók bántalmazták a biztonsági embereket, elfoglalták a mozgáskorlátozott drukkerek részére fenntartott helyeket, fenyegető atmoszféra, káosz lett úrrá a stadionban. Emlékezetes napnak indult, mert ötvenöt év után játszott ismét döntőt Anglia, de az ünneplés érzése teljesen eltűnt, tönkretették több ezer, jól viselkedő szurkoló élményét is. Félelmetes élmény volt, ami után elkerülhetetlen az FA büntetése. Ez gyakorlatilag egy zárt kapus mérkőzést és százezer eurós pénzbírságot jelent. Az üres stadion látványa tükrözheti a szégyent.”

Tehát, mint a BBC cikkéből is kiderül, az UEFA kisebb büntetéssel sújtotta a szurkolók által elkövetett, nyilvánvaló fizikai erőszak (még ha nem is tudható, milyen mértékű) miatt az angol szövetséget, mint az MLSZ-t, miközben a magyar csapat Eb-meccsei alatt fizikai erőszak nem történt a stadionban, ilyen cselekmény nem is szerepelt a vádpontok között.

A BBC Owen West futballrendészeti szakértőt, a West Yorkshire-i rendőrség korábbi főfelügyelőjét is megszólaltatta.

„A Wembleybe igyekvő szurkolók a közösségi médián keresztül, élőben tájékoztatták egymást arról, hol hiányoznak rendőrök, a stadion mely részén gyengébb, rutintalanabb a biztonsági szolgálat, hol nem védik megfelelően a kapukat. A Wembley biztonsági szolgálatának és a rendőrségnek a felkészültsége nem volt azon a szinten, hogy megakadályozza a történteket” – nyilatkozta a szakértő.

A Sky Sports is azt emelte ki, hogy az angol válogatottnak várhatóan 2022 júniusában, a Nemzetek Ligájában kell majd letöltenie az egymeccses zárt kapus büntetését, amit a sportoldal egyébként már előre jelzett.

„Sokan azt fogják gondolni, hogy ez elég enyhe büntetés. Sok szurkoló és újságíró, akik ezen a meccsen részt vettek, gondolhatják úgy, hogy az FA és Anglia olcsón megúszta, mert az ilyen jelenetek, amiket aznap láthattunk, nem szokványosak egy nagy fináléban” – fogalmaz a Sky Sports.

A The Guardian összeveti a magyar és az angol szövetséget sújtó büntetést, hasonlónak nevezi a két ítéletet, és felidézi a két ország múlt heti mérkőzésén történt incidenst is.

2021.07.28 07:57:26

Foci Eb 2020 nemzetisport.hu

A futballnyár legemlékezetesebb pillanatait gyűjtötte össze a több mint 200 oldalas keménytáblás könyv.

2021.07.19 08:23:19

Foci Eb 2020 SMAHULYA ÁDÁM

Hiába remek futballista, a válogatottal egyelőre nem tudott maradandót alkotni.

2021.07.18 09:36:00

Foci Eb 2020 S. TÓTH JÁNOS

A kormánybiztos szerint a futball hozzánk is hazatért, de igazán csak nálunk volt otthon.

2021.07.16 18:30:58

Foci Eb 2020 NAGY ZSOLT

A Juventus friss Eb-győztese túlszárnyalta apját, és az olasz futball új szupersztárjává válhat.

2021.07.16 21:34:52

Foci Eb 2020 VINCZE ANDRÁS

ALAPVONAL. Nehezen találtam meg a kifejezést arra, ami mostanság történik futballügyekben, de aztán beugrott: most már nagyon túlspilázzák! A labdarúgás sohasem volt annyira steril terep, mint amilyennek most szeretnék látni (vagy ami nagyobb baj: amilyenné szeretnék átváltoztatni).