Euro 2012: Paulo Bento szerint briliáns volt a legénysége az első félidőben

2011.11.12. 09:35
Pénteken rendezték a 2012-es Európa-bajnoki pótselejtezők első mérkőzéseit, közöttük a bosnyák–portugál összecsapást. A vendégek Edin Dzekóra, a hazaiak Cristiano Ronaldóra készültek gőzerővel, de egyik klasszis sem talált a kapuba – ahogyan társaik sem.

A két válogatott szövetségi kapitányai másként értékelték a gól nélküli döntetlent: míg a hazai reménykeltőnek találta, a portugál bosszankodott miatta.

„Briliánsak voltunk az első félidőben, akadt pár lehetőségünk a gólszerzésre ebben a szakaszban – mondta a találkozót megtekintők számára némileg mellbevágó módon a portugál kapitány, Paulo Bento. – Az ellenfél az egész meccsen egyszer került ziccerbe, így ennek tükrében nagyon nem igazságos az eredmény. Meg kell dicsérjem csapatom remek hozzáállását, szellemiségét. Nem dőlt még el a továbbjutás, ám nagyon nehéz mérkőzés áll előttünk, egy erős ellenféllel szemben. Nem szabad elbíznunk magunkat azért, mert otthon játszunk, egy teljesen más hangulatú stadionban, ugyanilyen bátran kell futballoznunk ott is. A kétmérkőzéses viadal nincs még lefutva."

A portugálok közül a legnehezebb helyzetben a Real Madrid sztárja, Cristiano Ronaldo volt, akit végig „Messi, Messi!" kiáltásokkal oltogatott a hazai közönség, amelynek egy része már a repülőtéren is tüntetett ellene és lázas igyekezettel lézerezte.

„Ugyanolyan esélyekkel vágunk neki a második találkozónak is – mondta a játékos, aki egy nagy helyzetet kihagyott, mert pont a lövése előtt pattant fel a labda a borzalmas talajon. – Természetesen jobb körülmények között léphetünk majd pályára, a szurkolók is mögöttünk lesznek, de akkor sem lesz sokkal egyszerűbb a dolgunk. Jó eredményt értünk el idegenben, és odahaza majd feltesszük a pontot az i-re. Boszniában is jól játszottunk, négy ziccerünk is volt, nekik pedig csak egy. A favoritok mi vagyunk, mert egyébként is olyan a csapatom, amelyik mindig győzelmi kilátásokkal lép pályára, bárki legyen is az ellenfél. A pályán azért meg kell mutatnunk nekünk, játékosoknak is, hogy miért is tartanak minket esélyesebbnek. Minden válogatottnak lehetnek nehéz pillanatai – jól ment csapatomnak a selejtezők során, csak éppen nem értük el azt a döntetlent Dániában, amelyért odautaztunk."

Legfrissebb hírek

„Inkább nem, mint igen” – nővére szerint valószínűtlen Cristiano Ronaldo visszatérése

Minden más foci
2026.10.15. 17:09

„Én vagyok minden idők legjobbja, pont” – C. Ronaldo szerint az emberek nem értékelik őt eléggé

Minden más foci
2026.10.12. 12:45

„Kivétel nélkül azt szeretnénk, hogy Cristiano Ronaldo visszatérjen a portugál válogatottba” – megszólalt a szövetség elnöke

Minden más foci
2026.10.10. 20:03

Húsz híján ezer, Cristiano Ronaldo góllal tért vissza a klubjához

Minden más foci
2026.10.09. 22:19

„Le kéne állni a botoxszal” – a korábbi Palace-elnöknek üzent Cristiano Ronaldo

Angol labdarúgás
2026.10.09. 10:42

Dupla Tízes: Lionel Messi és Cristiano Ronaldo – egy dicső és egy méltatlan búcsú története

Minden más foci
2026.10.08. 21:38

„Nem becsülik meg annyira, amennyire kellene” – Cristiano Ronaldo édesanyja védelmébe vette a fiát

Minden más foci
2026.10.08. 17:25

„Ott hibázott, hogy nem küldte el a...” – a brazilok legendája megvédte Cristiano Ronaldót

Minden más foci
2026.10.08. 16:32